Időzavarban várja a női röplabda CEV-kupa visszavágóját a Vasas Óbuda

K. Z.K. Z.
2025.03.07. 11:35
Török Kata szerint továbbra is a döntőbe jutás a Vasas célja (Fotó: Koncz Márton)
Bosszantó. Talán ez a legtalálóbb szó arra, ahogyan lezárult a Vasas Óbuda és a román CSV Alba Blaj CEV-kupa elődöntőjének első mérkőzése.

Szoros végjáték után a Vasas megnyerte az első játszmát a CEV-kupa elődöntőjében a román CSV Alba Blaj ellen, s ugyan a másodikat elvesztette, a harmadikban tulajdonképpen állva hagyta sokkal magasabb szinten jegyzett ellenfelét, amely mindössze kilenc pontig jutott. Azonban ahelyett, hogy ezzel a lendülettel besöpörte volna a negyedik szettet – és egyben a meccset – is, megtorpant, játéka teljesen visszaesett, ezt követően pedig képtelen volt kikászálódni abból a gödörből, amelybe került, és végül 3:2-re elvesztette a meccset. Így már csak akkor van esélye a döntőbe jutásra, ha a keddi visszavágón idegenben győz, ami azért a CSV Alba Blaj erejét tekintve nem egyszerű – igaz, nem is teljesen reménytelen – feladat.

A szakemberek szerint egy 25:9-re „agyonnyert” szettet követően törvényszerű, hogy a győztes csapat koncentrációja visszaesik, s ilyenkor az a kérdés, hogy a vesztes, illetve a győztes csapat hogyan tudja ezt feldolgozni a folytatásban. Sajnos ezen a találkozón végül a magyar csapat játékosai kerültek a rosszabbik oldalra…

„A vereség ellenére nem vagyok elégedetlen a lányok küzdőszellemével, a blokkvédekezésünket pedig elemeznünk kell, mert abban agresszívabbnak kell lennünk a visszavágón. Jobban is kell szerválnunk, de hiszünk abban, hogy kint döntőbe juthatunk, mert ez még csak az első mérkőzés volt” – mondta el a találkozó után Janisz Athanaszopulosz, a Vasas vezetőedzője, aki bízik benne, hogy innen még visszahozható a párharc és a továbbjutás.

„Nehéz egy ilyen meccs után mit mondani – mondta lapunknak a találkozót követően a Vasas egyik legjobbja, Török Kata. – Tipikus női mérkőzés volt óriási hullámvölgyekkel, amelyekből ezúttal sajnos az ellenfél jött ki jobban. Le kell vonnunk a meccs tanulságait, elemeznünk kell a történteket és okulnunk a hibákból. De természetesen egyáltalán nem adjuk fel, továbbra is a döntőbe jutás a cél, hiszen kicsi volt a különbség a két csapat között, a visszavágón ez ugyanúgy elsülhet a mi javunkra is. Persze addig vasárnap még vár ránk egy kupadöntő is, most arra kell koncentrálnunk, hogy aztán két nappal később jöjjön a visszavágó. Nem egyszerű helyzet, az biztos…”

A magyar válogatott négyes ütője arra célzott, hogy a piros-kékek vasárnap Miskolcon címvédőként lépnek pályára a Magyar Kupa fináléjában a Kaposvár ellen, kedden pedig már Balázsfalván játszanak a visszavágón.

Ugyan a román klub szerdán vagy csütörtökön is rendezhette volna a találkozót, nyilván nem akarta megkönnyíteni a Vasas dolgát, és – ismerve a piros-kékek programját – a lehető legkorábbi időpontra írta ki a visszavágót. A fővárosiak hiába próbálták elérni a magyar szövetségnél már hetekkel korábban, hogy cseréljék fel a Magyar Kupa döntőjének két játéknapját (szombaton a férfiak, vasárnap a nők éremmeccseit rendezik), kérésük süket fülekre talált. Az MRSZ csak abba volt hajlandó belemenni, hogy az eredetileg kiírt 18 óra helyett 16 órakor kezdjék a finálét. Pedig ha vasárnap helyett szombaton játszhattak volna az óbudaiak, egy nappal több idejük lett volna rápihenni és regenerálódni a visszavágóra. Így a csapat már nem is utazik haza Miskolcról a kupadöntő után, hanem Nyíregyházán éjszakázik, majd hétfőn Debrecenből repülővel utazik Romániába. 

Az elmúlt évek kupasikerei alapján a román csapat volt az esélyesebb, de ez egyáltalán nem érződött a mérkőzés elején. Az egész meccsre jellemző volt, hogy jól nyitott a Vasas és puhábban a CSV Alba Blaj, leszámítva a második szettet, amikor a román csapat volt agresszívabb. Remek húzás volt Janisz Athanaszopulosztól, hogy a harmadik szettben Sillah és Török Kata helyet cserélt, így előbbi mással került szembe, és fel is javult a teljesítménye támadásban. Ennek volt köszönhető a sima harmadik játszma. Az ötödik szettben már a hibák domináltak, rengeteg ingyen pontot adott a Vasas az ellenfelének.
NS-szakértő: FARKAS Mihály, korábbi szövetségi kapitány

RÖPLABDA CEV-KUPA, NŐK
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VASAS ÓBUDA–CSV ALBA BLAJ (romániai) 2:3 (24, –19, 9, –18, –9)
Érd, 1150 néző. V: Verrascina (olasz), Ilhan (török)
VASAS ÓBUDA: BANNISTER 28, TÖRÖK 11, Abdülazimova 9, Leite 4, Sillah 19, Papp 6. Csere: Juhár, Szalai (liberók), Erőss, Tóth S., Glemboczki, Fekete, Kiss L. Edző: Janisz Athanaszopulosz
ALBA BLAJ: Felix Costa 7, Ferreira Leao 7, Valkova 3, RUBAN 23, Karcsenko 11, KRASZTEVA 19. Csere: Veres (liberó), Skalicka, Kocskarevics 1, ROTAR 8. Edző: Guillermo Naranjo Hernand
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:0, 5:5, 9:5, 11:8, 14:9, 16:16, 20:18, 21:21, 24:23. 2. játszma: 0:1, 4:3, 4:6, 8:7, 9:11, 13:12, 16:15 17:20, 19:24. 3. játszma: 8:2, 12:4, 19:6, 24:9. 4. játszma: 2:6, 5:7, 8:10, 9:15, 13:20, 17:24. 5. játszma: 1:3, 3:4, 3:8, 6:10, 8:14
MESTERMÉRLEG
Janisz Athanaszopulosz: – Az elveszített szettekben nagy nyomást helyezett ránk a nyitásaival a Blaj, ez kulcsfontosságú volt. A második játszmában 17-17 után lehettünk volna pontosabbak, ott a ki nem kényszerített hibáink a játszmába kerültek. Ennek ellenére nem vagyok elégedetlen a lányok küzdőszellemével, a blokkvédekezésünket pedig ki kell elemeznünk, mert abban agresszívabbnak kell lennünk a visszavágón. Jobban is kell szerválnunk, de hiszünk abban, hogy kint döntőbe juthatunk, mert ez még csak az első mérkőzés volt.

 

Legfrissebb hírek

Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Röplabda
2026.07.07. 10:42

Női röplabda Extraliga: Megvan, mikor rajtol az új idény

Röplabda
2026.06.29. 11:35

Női röplabda Európa-liga: horvát győzelem az észtek ellen Kecskeméten

Röplabda
2026.06.13. 18:18

Győzelemmel kezdte női röplabda-válogatottunk az Európa-ligát

Röplabda
2026.06.05. 23:58

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
2026.05.20. 18:50

Kiss Gréta: jó, hogy itt vannak a fiatalok, együtt küzdünk a világbajnoki álomért

Röplabda
2026.05.14. 10:03

A kemény munka mellett a jó közeg kialakítása is cél a magyar női röplabda-válogatottnál

Röplabda
2026.05.13. 18:41

Egyelőre a kupaezüst a legnagyobb sikerük – Pampuch Csaba és Gréta

Képes Sport
2026.05.13. 14:23