Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.07.08. 12:06
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
Összesen hat magyar csapat adta le nevezését az európai röplabdakupákra.

A kontinentális szövetség (CEV) hétfőn hozta nyilvánosságra a nemzetközi sorozatokban részt vevő együttesek listáját. Ezen az indulását már korábban bejelentő Vasas, Kaposvár és Békéscsaba mellett a nőknél a MÁV Előre, míg a férfiaknál a Fino Kaposvár és a MÁV Előre szerepel.

Utóbbiak közül a bajnok és kupagyőztes somogyiak ezúttal is a Bajnokok Ligájában próbálkoznak, melynek selejtezőjében összesen 17 csapat küzd a két, még szabad főtáblás helyért. Bögöly Gáborék szeptember 17. és 19. között kezdik a kvalifikációt, amelyben három oda-vissza vágós párharcot kell megnyerni a csoportkörbe jutáshoz.

A MÁV Előre – akárcsak az előző idényben – ezúttal is a harmadik számú sorozatban, a Challenge-kupában indul.

A női BL-ben a Magyarországon az elmúlt három évben minden lehetséges trófeát begyűjtő Vasas ezúttal is a csoportkörben kezd, de az elmúlt évek eredményeinek – köztük a legutóbbi továbbjutásnak – köszönhetően most nem a negyedik, hanem a harmadik kalapba kapott besorolást. Itt a tízcsapatos, egykörös selejtezőből öten jutnak majd fel a november 5-én kezdődő főtáblára.

A bajnoki ezüstérmes Kaposvári NRC, valamint a bronzérmes Békéscsaba már korábban bejelentette indulását a második számú sorozatnak számító CEV-kupában, hozzájuk csatlakozott a Challenge-kupában szereplő, nemzetközi porondon most bemutatkozó MÁV Előre.

Mindez azt is jelenti, hogy az indulási joggal rendelkező magyar csapatok közül a bajnoki ötödik Újpest ezúttal sem nevezett.

Az európai kupaküzdelmek sorsolása jövő kedden lesz Luxembourgban.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Közép-európai Liga: két magyar csapat indul a regionális sorozat következő idényében

Röplabda
2026.08.10. 12:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Az oroszok biztonsági okokból nem vesznek részt a jövő évi férfi röplabda-vb-n

Röplabda
2026.08.04. 14:03

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Németh Anett: Meg akarjuk mutatni magunkat Európa legjobbjai ellen

Röplabda
2026.07.29. 13:32

Röpi: az U18-as Eb-bronz után Pampuch készen áll az újabb erőpróbára

Utánpótlássport
2026.07.29. 09:02

Zsombók ikrek: Mindig ott vagyunk egymásnak! – VIDEÓ

Röplabda
2026.07.28. 17:40