Női röpi Extraliga: egy győzelemre a döntőtől a címvédő

Vágólapra másolva!
2024.03.21. 20:48
A második meccsen is simán nyert a Vasas (Fotó: Facebook/Vasas Röplabda)
A címvédő Vasast egy siker választja el finálétól a női röplabda Extraligában, miután a MÁV Előre elleni elődöntő második, székesfehérvári mérkőzésén három szettben győzött, így 2–0-ra vezet a párharcban.

 

Az első mérkőzésen a Magyar Kupa-győztes Vasas hazai pályán 3:1-re nyert, így előnyből várta a folytatást, amelyre a magyar szövetség hazaiakra kirótt büntetése értelmében zárt kapuk mögött került sor.

A MÁV Előre oldalán fontos változás volt az előző találkozóhoz képest, hogy visszatérhetett az Extraliga egyik legjobb pontszerzője, az amerikai Maia Dvoracek.

A találkozó első szettje ennek ellenére rendkívül egyoldalú volt, a Vasas minden játékelemben felülmúlta riválisát és nagyon simán került előnybe. A második játszma már szorosabban alakult, de a MÁV Előre kezdeti lendületét hamar letörte a címvédő, elsősorban az amerikai Taylor Bannister támadójátékának köszönhetően. A hazaiak ugyan többször is viszonylag közel tudtak zárkózni, de erőfeszítésük kevésnek bizonyult a részsikerhez.

A harmadik etapban leginkább a szlovák válogatott Karolina Fricova jeleskedett vendégoldalon, de sokáig így sem tudott jelentős különbséget kialakítani a Vasas, mert a hazaiak remekül védekeztek. A hajrá előtt aztán centerei vezérletével öttel ellépett a vendégegyüttes, amely úgy nyerte meg a 78 perces összecsapást, hogy azon a MÁV Előre egyszer sem vezetett.

A mérkőzés legjobbja Bannister volt 18 ponttal. A harmadik mérkőzés vasárnap lesz a fővárosban.

A másik ágon a Kaposvár 2–0-ra vezet a Békéscsaba ellen a szintén vasárnapi folytatás előtt.

RÖPLABDA
Női Extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés
MÁV Előre Foxconn–Vasas Óbuda 0:3 (–9, –21, –22)
A legeredményesebb játékosok: Matos 10, illetve Bannister 18, Sillah 12, Fricova 10
Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Vasas javára

 

Legfrissebb hírek

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros, nyert a Kaposvár a férfi röpi Extraligában

Röplabda
3 órája

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13

Férfi röpi Magyar Kupa: visszahódította a trófeát a Fino Kaposvár

Röplabda
2026.01.31. 22:09

Női röpi Extraliga: Békéscsabán nyert rangadót a Vasas

Röplabda
2026.01.31. 20:01

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Távol került a női röplabda Extraliga negyeddöntőjétől az SZBRA

Röplabda
2026.01.25. 21:17

Női röplabda Extraliga: először kapott ki a Vasas Óbuda

Röplabda
2026.01.24. 18:47

Női röplabda Extraliga: a Nyíregyháza öt játszmában megverte a Vasast

Röplabda
2026.01.20. 21:09
Ezek is érdekelhetik