Női röplabda BL: a Vasas klubtörténeti sikerével a CEV-kupában folytatja

V. J./MTIV. J./MTI
2024.01.16. 19:45
A Vasas története során először nyert mérkőzést a női röplabda Bajnokok Ligája csoportkörében: a magyar csapat a sorozat utolsó, hatodik fordulójában 3:0-ra győzött a bolgár Marica Plovdiv otthonában, így a CEV-kupa negyeddöntőjében folytatja szereplését.

A BL mostani kiírását 1/5-ös győzelmi mutatóval, négy ponttal a csoport harmadik helyén záró Vasasnak ez volt a 18. találkozója a főtáblán, de először hagyta el győztesként a pályát.

A fővárosiak előtt legutóbb még 2003 januárjában a Nyíregyháza tudott magyar csapatként meccset nyerni az elitsorozatban.

A kvartettekből az elsők automatikusan a negyeddöntőbe jutnak, a másodikok és a legjobb harmadik a negyeddöntőbe jutásért játszhat, míg a másik négy csoportharmadik a CEV-kupa negyeddöntőjébe kerül át.

RÖPLABDA
Női Bajnokok Ligája, B-csoport, 6. (utolsó) forduló
Marica Plovdiv (bolgár)–Vasas Óbuda 0:3 (–24, –19, –17)

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Német öröm, magyar bánat – a keddi röplabda Eb-mérkőzés legjobb képei

Röplabda
2026.08.26. 07:25

Női röplabda Eb: a lengyelek nagy lépést tettek a csoport második helye felé a mieink hatosában

Röplabda
2026.08.25. 20:28

Alessandro Chiappini: Meg kell próbálnunk mindent, hogy nyomás alá helyezzük a törököket

Röplabda
2026.08.23. 21:15

Női röplabda Eb: újabb német botlás a magyar csoportban

Röplabda
2026.08.23. 17:43