Női röpi: felkészülési mérkőzésen kikapott a magyar válogatott Szlovákiában

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 20:48
null
A 13 pontot ütő <strong>Németh Anett </strong>volt a legeredményesebb játékos a szlovákok ellen (Fotó: Földi Imre)
A szlovákiai Szentivánban játszotta első felkészülési mérkőzését az augusztusi Európa-bajnokságra hangoló magyar női röplabda-válogatott, a találkozót 3:1-re a házigazda nyerte meg

Szlovákia az első és a harmadik játszmában is dominált. Tegyük hozzá, a mieink olasz szövetségi kapitánya, Alessandro Chiappini kísérletezésre használta a meccset, különböző felállásokat kipróbálva sokat forgatta a csapatát, több új taktikai elemet is tesztelt. A magyar válogatott színeiben bemutatkozott a Nyíregyháza centere, a 28 éves Lászlop Alexandra is.

A négyjátszmás összecsapást követően egy ráadásszettet is játszottak a felek, amelyet a magyar együttes nyert meg 25:22-re. A két válogatott szombaton 17 órától ismét megmérkőzik egymással hivatalos felkészülési találkozón, míg vasárnap még egy zárt kapus edzőmeccset is vív.     

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szlovákia–Magyarország 3:1 (13, –22, 14, 20)
Szentiván, 50
  néző. V:   Malík, Hrcka
SZLOVÁKIA: Sepelová 8, Hrusecká 13, Sunderlíková 23, Zernovic 8, Abrhámová 13, Koseková 1. Csere: Magdinová (liberó), Ovecková 2, K. Fricová 5, Körmendyová 4. Szövetségi kapitány: Michal Masek
MAGYARORSZÁG: Kump 8, Bagyinka 2, Török K. 6, Lászlop 1, Petőváry 3, Vezsenyi 4. Csere: Kertész P., Tóth F., Szalai A. (liberók), Glemboczki 5, Németh A. 13, Kiss G., Pintér A. 7, Boskó 1. Szövetségi kapitány: Alessandro Chiappini



Legfrissebb hírek

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
14 órája

Legyőzte Portugáliát, négyes döntőbe jutott a magyar női röplabda-válogatott

Röplabda
18 órája

Montenegró legyőzésével közel került a négyes döntőhöz a magyar válogatott a női röplabda Európa-ligában

Röplabda
2025.06.13. 20:22

Európa-liga: a négyes döntő kapujában a női röplabda-válogatott

Röplabda
2025.06.09. 19:47

Női röplabda Európa-liga: a kapitány szerint egyelőre nem beszélnek a négyes döntőről

Röplabda
2025.06.08. 08:40

A görögök ellen is öt szettben nyert női röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.06.07. 18:25

Kétszettes hátrányból fordítva győzött női röplabda-válogatottunk Romániában

Röplabda
2025.06.06. 18:30

Kump Alíz az Olaszországba igazolásáról: Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki

Röplabda
2025.06.01. 17:31
Ezek is érdekelhetik