Röplabda: Magyarország társházigazdája az U19-es leány-vb-nek!

2023.01.24. 13:47
null
Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke (Fotó: hunvolley.hu)
Hatalmas sportdiplomáciai sikerről számolt be a hunvolley.hu. Magyarország rendezheti – Horvátországgal közösen – az augusztusi U19-es leány röplabda-világbajnokságot! 

 

Újabb nagy röplabdás sportesemény, az idei U19-es leány-világbajnokság megrendezését érdemelte ki Magyarország. Hazánk a horvátokkal közösen ad otthont a 24 csapatos viadalnak, amelyen mindkét társházigazda korosztályos válogatottja automatikus résztvevő.

A nemzetközi szövetség (FIVB) számára jó ajánlólevél volt, hogy az MRSZ felnőtt- és utánpótlástornákat, illetve egyéb kiemelt eseményeket is magas színvonalon bonyolított le. A rendezés elnyerése sporttörténelmi jelentőséggel bír, ugyanis ez lesz az első magyarországi röplabda-világbajnokság!

Augusztus 1. és 11. között a világ legjobb 2005-ös és 2006-os születésű röplabdázó lányait látja vendégül Magyarország és Horvátország. A magyar korosztályos csapat már többször is bizonyította rátermettségét, hiszen Kőnig Gábor irányításával 2022-ben 9. lett az U17-es, 2021-ben pedig 7. az ugyancsak hazai rendezésű U16-os Európa-bajnokságon. A horvát helyszín Eszék városa lesz, míg hazánkban napokon belül véglegesítik, hogy melyik város adhat otthont a tornának.

Emellett idén nyáron (július 11–22.) még egy világversenyt rendez a Magyar Röplabdaszövetség, mégpedig az U17-es leány Európa-bajnokságot, azt Szerbiával közösen, amelynek Békéscsaba lesz a társházigazdája.

Az MRSZ az elmúlt években számos nemzetközi tornát bonyolított le sikeresen: a már említett 2021-es nyíregyházi U16-os Eb mellett 2019-ben felnőtt női Európa-bajnokságot, 2018-ban női Európa-liga-döntőt (Budapest), 2017-ben fiú U19-es, 2016-ban pedig leány U19-es Európa-bajnokságot (Győr) is rendezett, most viszont először rendezhet FIVB-világversenyt.

Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke: „Ez az esemény is illeszkedik a Sportért Felelős Államtitkárság koncepciójába, amely az utánpótlássport fejlesztését hangsúlyozza. A Magyar Röplabdaszövetség 2021-ben elfogadott 12 éves stratégiájának egyik alappillére a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózás és az utánpótlás-válogatottjaink minél magasabb szintű versenyeztetése.”

 

Legfrissebb hírek

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 11:44

„Bárkit szívesen látunk, aki segíteni akar” – megtartotta éves küldöttgyűlését a röplabdaszövetség

Egyéb csapat
2026.05.21. 17:19

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
2026.05.18. 21:47

Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a Magyar Röplabdaszövetség gazdálkodásáról – sajtóhír

Röplabda
2026.03.23. 20:26

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2025.12.23. 17:14

Olimpia 2036: az indiai jelentkezésről tárgyalnak Lausanne-ban

Egyéb egyéni
2025.06.22. 17:50

Kedvezményes nyári táboroztatásra írt ki pályázatot a Budapesti Sportszolgáltató Központ

Egyéb egyéni
2025.03.13. 14:56

Pályázaton keresik a Futókörök napja szervezőit

Csupasport
2025.03.01. 12:59
Ezek is érdekelhetik