Férfi röpi El: négyszettes vereséggel hangoltak a négyes döntőre a mieink

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 19:29
null
Négyszettes vereséggel hangoltak a négyes döntőre a mieink (Fotó: Dömötör Csaba)
A négyes döntőben házigazdaként biztos résztvevő magyar férfi röplabda-válogatott 3:1-re kikapott a Tüskecsarnokban Finnország csapatától az Ezüst Európa-liga vasárnapi mérkőzésén.

 

Koch Róbert együttese (34. az európai rangsorban) mindössze a második, de egyben az utolsó csoportmeccsét játszotta, ugyanis a visszalépések miatt csak a mieink és a finnek (12.) maradtak a B-csoportban. A finneket azért sorolták vissza a második vonalnak számító Ezüst divízióba, mert tavaly a koronavírus-járvány miatt visszaléptek a sorozattól.

A mieinknél Gergye Roland maradt ki a keretből, a Japánban játszó Pádár Krisztián azonban a két héttel korábbi, finnországi meccshez képest ott volt a kezdő hatosban: akkor a csapat 3:0-ra veszített.

A vasárnapi összecsapást jól kezdték a mieink, pontosan nyitottak és hatékonyan támadtak, de amikor elkezdték ajándékpontokkal segíteni a vendégeket, a finnek egyenlítettek. Az északi rivális fokozatosan lendült játékba, stabilizálta nyitásfogadását és egyre kevesebbet hibázott, így végül simán került előnybe.

A második szettben is remek rajtot vettek Koch Róbert tanítványai, Pádár vezérletével öt ponttal is megléptek, ám a finnek az életerős támadások mellett olykor taktikus megoldásokkal is kirukkolva a játékrész derekához közeledve ezúttal is visszazárkóztak. A hazaiak most tudtak újítani, több jó blokkjuknak köszönhetően ismét tekintélyes előnyt alakítottak ki, amiből a minimálisan szükséges két pontot megőrizve egyenlítettek.

A harmadik felvonást is koncentráltan kezdte a házigazda, azonban a vendégek szép lassan átvették az irányítást és a vezetést is, ráadásul a mieink vállsérülés miatt elvesztették centerüket, Gacs Dánielt. Koch cserékkel, majd időkérésekkel igyekezett frissíteni együttesén, amely ennek hatására átmenetileg felzárkózott. Az északiak azonban újra ritmust váltottak és ütőik hatékony támadójátékának köszönhetően ismét megszerezték az összetett vezetést.

A negyedik etapra visszaesett a mieink nyitásfogadása, ebből pedig csak kiszámítható támadásokat tudtak vezetni, amit a finnek ki is használtak és öt ponttal meglógtak. A hazaiak a lefújásig küzdöttek ugyan, de mivel hibáik számát nem tudták jelentősen csökkenteni – és az ellenfél támadásait sem tudták megfelelő mértékben kivédekezni –, alulmaradtak.

A 120 perces mérkőzésen Pádár volt a legeredményesebb 25 ponttal, a vendégektől Jiri Hänninen 21 pontig jutott.

A finn válogatott a jövő hétvégi négyes döntőig Magyarországon marad, és szerdán edzőmeccset játszik nemzeti csapatunkkal.

A négyes döntőt jövő szombaton és vasárnap ugyancsak Budapesten rendezik. A mieinken és a finneken kívül Románia és Észak-Macedónia nemzeti együttese jutott be az elődöntőbe, amelyben Magyarország Romániával találkozik szombaton 19 órától.

RÖPLABDA EZÜST EURÓPA-LIGA
Magyarország–Finnország 1:3
(–21, 23, –17, –19)
Budapest, Tüskecsarnok, 700 néző. V: Mesca (román), Bátkai-Katona.
MAGYARORSZÁG: Keen 1, Blázsovics 5, Szabó A. 10, Pádár 25, Horváth K. 13, Gacs 5. Csere: Bozóki, Török Zs. (liberók), Kholman, Tomanóczy 2, Hubicska 1, Magyar 1. Szövetségi kapitány: Koch Róbert.
FINNORSZÁG: Lankinen 4, Hänninen 21, Porkka 2, Jokela 10, Ronkainen 15, Savonsalmi 7. Csere: Köykkä (liberó), Marttila, Ivanov 1, Nikula 4, Ninivära 1. Szövetségi kapitány: Joel Banks.
MESTERMÉRLEG
Koch Róbert: – A finnek sokkal előrébb tartanak, mint mi. Ehhez képest mindenképpen örülnünk kell annak, hogy voltak nagyon szép labdamenetek és nyerni tudtunk egy játszmát. A jövő heti elődöntőben a románok erőből játszanak majd, ami sokkal jobban fekszik nekünk és amire sokkal jobban fel tudunk majd készülni.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik