Férfi röplabda: mindkét meccsét idegenben játssza a Pénzügyőr

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 12:40
A Pénzügyőr SE férfi röplabdacsapata Ukrajnában játssza mindkét mérkőzését a Challenge-kupa főtáblájának első körében az ukrán Epicentr-Podoljani Horodok ellen.

Jókay Zoltán vezetőedző pénteken az MTI kérdésére elárulta, hogy szinte mindenben megegyeztek ellenfelükkel, és a CEV is áldását adta a változtatásra. Jókay Zoltán vezetőedző pénteken az MTI kérdésére elárulta, hogy szinte mindenben megegyeztek ellenfelükkel, és a CEV is áldását adta a változtatásra.

„Rendkívül erős csapatról beszélünk, amely névadó szponzorának köszönhetően hihetetlen anyagi háttérrel rendelkezik, és az ukrán válogatott magja mellett lengyel világbajnok is játszik nála” – fogalmazott a tréner.

Jókay hozzátette, ennek is köszönhető, hogy a riválisnak nem jelent különösebb gondot a két találkozó megrendezése, sőt azt is vállalták, hogy minden más költséget állnak, a PSE-nek „csak” a kiutazást kell fedeznie.

„A hazai mérkőzésrendezés nem olcsó, ráadásul a magyar szövetség által ígért, nemzetközi kupainduló csapatoknak szóló támogatást sem kapjuk meg végül, amire nagyon számítottunk. Ez is az oka, hogy inkább úgy döntöttünk, játsszuk le mindkét mérkőzést idegenben” – mondta Jókay Zoltán.

A bajnok és kupagyőztes Pénzügyőr jövő vasárnap még Magyar Kupa-mérkőzést vív az NB I-es Dággal, a tervek szerint másnap repül Ukrajnába. A mérkőzéseket december 7-én és 8-án játsszák. A továbbjutó a Challenge-kupa nyolcaddöntőjében folytathatja.

A sorozat másik magyar csapata, a Kazincbarcika a selejtezőben búcsúzott.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: a Pénzügyőr és a Kazincbarcika is érvényesítette a papírformát

Röplabda
2026.01.04. 15:49

Férfi röpi Extraliga: kilencedik győzelmével a második helyre jött fel a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.20. 21:41

Férfi röplabda Extraliga: győzött a Pénzügyőr

Röplabda
2025.12.17. 21:21

Röplabda: mindhárom magyar csapat győzött szerdán a nemzetközi kupákban

Röplabda
2025.11.26. 19:56

Röplabda: fél lábbal már a Challenge-kupa következő körében a KHG Kaposvár

Röplabda
2025.11.25. 20:20

Sima MÁV Előre-siker a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.11.22. 20:33

Férfi röplabda Challenge-kupa: a Kaposvár jutott tovább a magyar párharcból

Röplabda
2025.11.19. 19:59

Challenge-kupa: aranyjátszmában jutott tovább a Nyíregyháza női röplabdacsapata

Röplabda
2025.11.06. 20:38
Ezek is érdekelhetik