Röpi: a Kaposvár visszalépett a nemzetközi szerepléstől

Vágólapra másolva!
2020.11.13. 20:40
null
A kaposvári röplabdacsapat (Fotó: Somogyi Hírlap/Muzslay Péter)
A Fino Kaposvár koronavírusos megbetegedések miatt visszalépett a nemzetközi szerepléstől – írja az MTI.

 

A somogyi klub közösségi oldalának pénteki bejegyzése szerint erről már hivatalosan tájékoztatták az európai szövetséget (CEV).

Múlt vasárnap a Kaposvár azt jelentette be, hogy visszalép a Bajnokok Ligája selejtezőtornájától, így az együttes átkerült volna a CEV-kupába, ahol a spanyol CV Guaguas Las Palmas várt rá ellenfélként.

A kaposváriak most azt írták, hogy csapatukban három igazolt koronavírusos beteg van, ugyanakkor további hét játékosnak a mostani hét elején elvégzett gyorstesztje is pozitív eredményt hozott, ezért őket azóta PCR-tesztnek is alávetették.

„A gyorsteszt sajnos már előrevetítette, hogy ez a vizsgálati eredmény is pozitívnak minősül. Az egészségügyi protokoll szerinti várakozási idő, majd a szükséges kardiológiai vizsgálat elvégzése nem ad lehetőséget arra, hogy a CEV által előírt időpontban egészséges, felkészült csapattal tudjunk a soron következő mérkőzésre kiállni” – írta a klub.

Hozzátették, az egyesület vezetősége ebben a helyzetben a játékosok és a szakmai stáb egészségét tartja a legfontosabbnak, ezért döntött a visszalépés mellett.

A kaposváriak – mint írták – abban bíznak, hogy „mindenki túl fog jutni ezen a nehéz időszakon, és egészségesen, edzetten tudunk koncentrálni a számunkra legfontosabb magyar bajnokságra és a Magyar Kupára.”

(MTI)

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Magyar Kupa: visszahódította a trófeát a Fino Kaposvár

Röplabda
2026.01.31. 22:09

Röplabda: a döntő szettben harcolta ki a kupadöntőbe jutást a Fino

Röplabda
2026.01.30. 20:03

Férfi röplabda MK: kiélezett csatákra és telt házra számítanak a négyes döntő főszereplői

Röplabda
2026.01.27. 14:18

Döntő szettben nyerte meg a férfi röplabdabajnokság rangadóját a Fino

Röplabda
2026.01.21. 20:32

Férfi röplabda Extraliga: könnyedén nyert a veretlen Kaposvár

Röplabda
2026.01.18. 18:43

Röplabda: tisztes helytállás után búcsúzott a Fino a Challenge-kupában

Röplabda
2026.01.06. 20:35

Férfi röplabda Extraliga: továbbra is hibátlan a Kaposvár

Röplabda
2025.12.19. 19:48

Továbbra is hibátlan a Kaposvár a férfi röpi Extraligában

Röplabda
2025.12.05. 19:46
Ezek is érdekelhetik