Koronavírus: zárt kapuk mögött rendezik a röplabdameccseket is

B. L.B. L.
2020.03.11. 15:19
A kormány koronavírus-járványmegelőző rendelkezése alapján a Magyar Röplabdaszövetség úgy határozott, hogy minden MRSZ által szervezett felnőtt és utánpótlás-mérkőzést le fognak bonyolítani, azonban ezeket nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell lejátszani – adta hírül a szövetség.
„Ezt a szervezőknek kell biztosítani, ennek ellenőrzését a játékvezetők végzik, akik nézők jelenlétében nem fogják engedélyezni a találkozók lejátszását. A határozat visszavonásig érvényes!” – teszi hozzá az MRSZ.

Magyar Röplabda Szövetség

ZÁRT KAPUK MÖGÖTT! A kormány koronavírus-járványmegelőző rendelkezé... se alapján a Magyar Röplabda Szövetség úgy határozott, hogy minden MRSZ által szervezett felnőtt és utánpótlásmérkőzést le fognak bonyolítani, azonban ezeket nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell lejátszani! Ezt a szervezőknek kell biztosítani, ennek ellenőrzését pedig a játékvezetők végzik, akik nézők jelenlétében nem fogják engedélyezni a találkozók lejátszását.



Legfrissebb hírek

„Bárkit szívesen látunk, aki segíteni akar” – megtartotta éves küldöttgyűlését a röplabdaszövetség

Egyéb csapat
2026.05.21. 17:19

Hat- és nyolccsapatos röplabdaélvonal, kötelező feljutás a másodosztályból

Röplabda
2026.05.18. 21:47

Hűtlen kezelés gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség a Magyar Röplabdaszövetség gazdálkodásáról – sajtóhír

Röplabda
2026.03.23. 20:26

Olasz szövetségi kapitány a magyar férfi strandröplabda-válogatottnál

Röplabda
2026.03.13. 12:46

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.26. 20:48

Röplabda: öt elnökségi tag lemondott az MRSZ rendkívüli küldöttgyűlését megelőzően

Röplabda
2025.10.22. 22:08

A Szerencsejáték Zrt. a magyar röplabdasport új kiemelt támogatója

Röplabda
2025.08.14. 13:49

Röplabda: biztató jelek az utánpótlásban – részsiker vagy előrelépés?

Utánpótlássport
2025.05.14. 08:59
Ezek is érdekelhetik