Strandröplabda: nincs magyar páros a nyolc között a Lupán

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 18:25
A Lupa-tónál zajló nemzetközi strandröplabdaversenyen a nőknél a Vasári Zsófia, Vecsey Fanni duó, a férfiaknál a Hajós Artúr, Benkő Balázs páros is egy-egy japán egységgel szemben vesztette el a negyeddöntőt. A magyar érdekeltség nélküli finálékat vasárnap rendezik a tízezer dollár összdíjazású tornán.

A nőknél csak Vasvári Zsófia és Vecsey Fanni lépett tovább a pénteki csoportkörből, ők a viadal honlapja szerint szombaton a negyeddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen két szettben maradtak alul egy japán duóval szemben.

A férfiaknál három kettősünk volt még versenyben: a pénteki három vereséggel szemben ezúttal két vereséggel és egy győzelemmel zártak. Utóbbi Hajós Artúr és Benkő Balázs számára továbbjutást ért – lengyel ellenfelük sérülés miatt nem állt ki a találkozóra –, míg Oláh Botond és Stréli Bence, valamint Rozgonyi Bálint és Soós Izsák a második meccsét is elbukta.

Előbbi páros szombaton lett, utóbbi pedig norvég kettőstől kapott ki, így nyert szett nélkül, két vereséggel zárták a csoportkört. A negyeddöntőbe jutásért rendezett mérkőzésen Hajós és Benkő egy japán duótól kapott ki két szettben.

A tízezer dollár (2.9 millió forint) összdíjazású versenyen – amelyre 22 országból neveztek – a döntőket vasárnap rendezik.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda ob: a döntőre összeáll a legendás páros

Röplabda
2025.07.26. 16:05

Röplabda: Dibusz Viktória teremben és homokon is remekel

Utánpótlássport
2025.07.26. 14:55

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

Két rutinos és két új játékos a dobogó tetején

Röplabda
2025.07.13. 19:23

A csopaki aranyérmesek Nyíregyházán sem találtak legyőzőre

Röplabda
2025.06.29. 17:41

Strandröplabda: nem jutott be a négy közé a címvédő Nyíregyházán

Röplabda
2025.06.28. 20:11

Strandröplabda: döntőbe jutott Kun és Villám a kínai ProTour-versenyen

Röplabda
2025.06.22. 10:06

Strandröplabda: az Eb-re kacsingat Kun Stefánia és Villám Lilla

Röplabda
2025.06.03. 15:42
Ezek is érdekelhetik