Strandröplabda: nyolc magyar duó lesz a siófoki WT-verseny főtábláján

MTI MTIMTI MTI
2018.08.23. 18:19
Nem lesz újabb magyar páros a siófoki strandröplabda World Tour-verseny főtábláján, mivel a csütörtöki selejtezőben érdekelt mindkét magyar kettős búcsúzott.

A nemzetközi torna honlapja szerint a magyarok közül Czene Adrienn és Harmat Borbála a kvalifikáció első körében egy cseh párossal szemben maradt alul, míg Lutter Liza és Szombathelyi Kitti kettőse egy japán duó legyőzése után egy szlovén csapattól kapott ki két játszmában.

A főtábla pénteken startoló küzdelmeiben így nyolc magyar duó lesz érdekelt: a férfiaknál Hajós Artúr és Stréli Bence, Benkő Balázs és Oláh Botond, Bán Viktor és Rozgonyi Bálint, Takács Gergely és Jánossy Bálint, míg a nők között Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra, Háfra Dominika és Szabó Dorottya, Dénesi Brigitta és Győri Panna, valamint Papp Lujza és Tátrai Nikolett próbál szerencsét.

 

A versenyre 23 országból neveztek, az esemény összdíjazása 10 ezer euró.

Minden eredményt és információt elér a cev.lu honlapon, képeket, videókat pedig a Beach Volleyball Hungary Facebook-oldalán láthat az eseményről. A találkozókat a laola1.tv oldalon is követni tudják.

A magyar párosok programja (1-es pálya):
9:00 Papp/Tátrai (16. kiemelt) – Mahno/Mahno (ukrán, 1.)
9:50 Dénesi/Győri (15.) – Ceynowa/Kloda (lengyel, 2.)
10:40 Háfra/Szabó (11.) – Jancar/Kotnik (szlovén, 6.)
11:30 Lutter/Szombathelyi (4.) – Kovacikova/Simanicova (szlovák, 13.)
12:30 Jánossy/Takács (16.) – Di Giantommaso/Silvestre (francia, 1.)
13:20 Bán, Rozgonyi (15.) – Lysikowski/Paszkowski (lengyel, 2.)
14:10 Hajós/Stréli (11.) – Nisimura/Hatabe (japán, 6.)
15:00 Benkő/Oláh (4.) – Navickas/Stankevicius (litván, 13.)
16:00 Papp/Tátrai (16.) – ?
16:50 Dénesi/Győri (15.) – ?
17:40 Háfra/Szabó (11.) – ?
18:30 Lutter/Szombathelyi (4.) – ?

 

Legfrissebb hírek

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
22 órája

Már a negyeddöntőben búcsúzott az egyik favorit a férfiaknál a strandröplabda ob döntőjében

Röplabda
2026.08.08. 17:56

Strandröplabda ob: szuperrangadó lehet a nőknél, üres a trón a férfiaknál

Röplabda
2026.08.04. 14:14

Kun és Villám, illetve Sárik-Veress és Udvarhelyi nyerte a strandröplabda ob tatai fordulóját

Röplabda
2026.08.02. 19:04

Főtáblára jutott a korábbi bajnok

Röplabda
2026.07.31. 21:25

Strandröplabda Eb: Nagy bennünk a bizonyítási vágy – Villám Lilla

Röplabda
2026.07.25. 12:44

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
2026.07.23. 18:28

Strandröplabdában és szépségversenyen is döntőben – interjú Szabó Annával

Képes Sport
2026.07.21. 18:25