Strandröplabda: befejezték

Vágólapra másolva!
2018.08.25. 18:45
Élete első World Tour-versenyén a kilencedik lett a Hajós Artúr, Stréli Bence páros a rangos siófoki eseményen.

Szolid előrelépést tapasztalhat az, aki összeszámolja, hogy tavaly és az idén hogyan szerepeltek a magyarok a siófoki strandröplabda-viadalon. Esztendeje „még csak" európai szatellitversenynek számított az esemény, amelyen 14 mérkőzésből sem a selejtezőben, sem a főtáblán egyszer sem nyertek a hazaiak.

Ezúttal már a nemzetközi szövetség rangos sorozatába, a World Tourba tagozódott be a siófoki torna, az 1 csillagos versenyen pedig húsz mérkőzésből kétszer már a magyarok örülhettek. A mindkét nemben 16-os főtábla egyetlen sikerét a mezőny egyik legfiatalabb párosa, a Hajós Artúr, Stréli Bence duó aratta. A nagy bravúrral az októberi Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára is kvalifikáló egység az első meccsén győzött egy japán rivális ellen, amellyel rögvest a legjobb 12 közé került. Aztán viszont két vereség következett a sorban, így a két hete a Lupa-tavon magyar bajnoki címet szerző Hajósék a 9. helyen zártak.

„Egyáltalán nem vagyunk csalódottak, hiszen életünk első World Tour-versenyén meccset nyertünk és továbbjutottunk a csoportból. Három kemény ellenfél ellen jó mérkőzést játszottunk, az ilyenekből rengeteget lehet tanulni. Élveztük az egész eseményt, nagyszerű volt hazai közönség előtt szerepelni” – fogalmazott éretten Hajós Artúr. „Örülök, hogy mi szerepeltünk a magyarok közül a legjobban, de azt gondolom, hogy maradt még bennünk" – tette hozzá Stréli Bence.

A négynapos eseményen vasárnap az elődöntőket és a helyosztókat rendezik meg – immár magyar érdekeltség nélkül.

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: két 17. hely a badeni U22-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.17. 11:06

A rutin segítette a nehéz pillanatokban Hajóst és Strélit

Röplabda
2025.08.13. 13:48

Strandröplabda ob: Hajós és Stréli közösen hatodszor aranyérmes, a Vasvári testvérek először a dobogó tetején

Röplabda
2025.08.10. 19:03

Papírforma a nőknél, csillaghullás a férfiaknál

Röplabda
2025.08.09. 21:15

Igazi beach aréna hangulat, nyárzáró partyval – ezt kínálja az idei strandröpi ob

Röplabda
2025.08.09. 07:18

Nagy-Szombathelyi Szandra: Egyre nő a tömegbázis, egyre többen szeretnének strandröplabdázni

Röplabda
2025.08.06. 19:16

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
2025.08.02. 13:41

Strandröplabda ob: Villám Lilla és Hajós Artúr is a dobogó tetejére állna

Röplabda
2025.07.31. 13:15
Ezek is érdekelhetik