Női röpi: Görögország ellen kezdjük a vb-selejtezőt

MTI MTIMTI MTI
2017.03.24. 11:56
Görögország ellen játszik először a magyar női röplabda-válogatott a május 31. és június 4. között Zágrábban sorra kerülő világbajnoki selejtezőben.

A magyar együttes a görögök és a házigazda horvátok mellett Ausztriával, Grúziával, valamint a csoport toronymagas favoritjának számító, kétszeres Európa-bajnoki címvédő, a legutóbbi világbajnokságon ötödik Oroszországgal került egy hatosba.

Nemzeti csapatunk kispadján ez lesz a márciusban kinevezett új szövetségi kapitány, az olasz Alberto Salomoni első hivatalos megmérettetése. A klubszinten az MTK-t irányító szakember a tavaly családi okok miatt lemondó belga Jan De Brandtot váltotta a 2015-ben Európa-liga-győztes, valamint a 2015-ös és az idei Európa-bajnokságra is kijutó együttes élén.

A selejtezőből a csoportelső kvalifikálja magát a jövő szeptember-októberi, Japánban megrendezendő világbajnokságra, míg a csoportmásodik – a másik öt, hasonló helyen végző válogatottal együtt – augusztus végén újabb selejtezőtornát vív.

A férfiválogatott – hasonló lebonyolítási rend mellett – egy héttel korábban Észtországba utazik, ahol a házigazdák mellett Koszovó, Montenegró, Románia és Oroszország lesz a csapat ellenfele.

A világbajnoki selejtező programja a nőknél (az európai szövetség honlapja alapján):
Május 31., szerda: Görögország–Magyarország 17.30
Június 1., csütörtök: Ausztria–Magyarország 15.00
Június 2., péntek: Magyarország–Horvátország 20.00
Június 3., szombat: Oroszország–Magyarország 17.30
Június 4., vasárnap: Magyarország–Grúzia 15.00

A férfiválogatott programja
május 24., szerda: Magyarország–Koszovó 20.30
május 25., csütörtök: Montenegró–Magyarország 20.30
május 26., péntek: Magyarország–Oroszország 20.30
május 27., szombat: Magyarország–Észtország 18.00
május 28., vasárnap: Románia–Magyarország 15.00

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Magyar válogatott röplabdázó lett az MVP egy négyes tornán Amerikában

Röplabda
2026.09.18. 19:53

Női röplabda: dobogóra pályáznak az újpestiek a bajnokságban és a kupában is

Röplabda
2026.09.16. 11:38

Női röplabda Eb: nem sikerült felnőni Németh Anett mellé

Röplabda
2026.09.02. 07:04

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.01. 21:45

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
2026.08.31. 14:25

Alessandro Chiappini: Hiányoznak a karakteres játékosok

Röplabda
2026.08.30. 11:17

Chiappini és a szálló labda – galéria a szlovén–magyar röplabdameccsről

Röplabda
2026.08.28. 17:44