Női röplabda: a válogatott megismételné a tavalyi bravúrt

2016.09.13. 14:01
A mostani és a következő hétvégén Európa-bajnoki selejtezőt játszik a magyar női röplabda-válogatott; péntektől házigazdaként Érden sorrendben az észtekkel, a finnekkel és a lengyelekkel találkozik.

Jan De Brandt szövetségi kapitány az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a sportág hagyományai és a világranglistán elfoglalt pozíció alapján természetesen a lengyelek a csoport favoritjai. Ugyanakkor hozzátette: azt követően, hogy a lengyelek nem jutottak ki a riói olimpiára, komoly változások történtek a csapatuknál, ez pedig a magyarok esélyeit növelheti.Jan De Brandt szövetségi kapitány az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a sportág hagyományai és a világranglistán elfoglalt pozíció alapján természetesen a lengyelek a csoport favoritjai. Ugyanakkor hozzátette: azt követően, hogy a lengyelek nem jutottak ki a riói olimpiára, komoly változások történtek a csapatuknál, ez pedig a magyarok esélyeit növelheti.

A belga szakember megjegyezte, a lengyelek két héttel ezelőtt éppen Belgiumban játszottak felkészülési mérkőzést, így megfelelő információkkal rendelkezik a legnehezebb ellenfélről. Jan De Brandt szerint papíron a finnek és az észtek is gyengébbek a magyaroknál, így őket mindenképpen le kell győzni, de ellenük is nehéz meccsre számít.

A szövetségi kapitány elmondta, augusztus eleje óta készül együtt a keret nagy része, ugyanakkor több játékos is csak két héttel ezelőtt tudott bekapcsolódni a közös munkába. Hangsúlyozta, a keret jelentős része keményen végigdolgozta az elmúlt másfél hónapot, és remek állapotban várják az Eb-selejtezőt.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda-szövetség főtitkára elmondta, egyértelmű cél, hogy a válogatott – amely tavaly 28 év után szerepelt újra kontinensviadalon – kijusson az Azerbajdzsánban és Grúziában sorra kerülő Európa-bajnokságra. Egyúttal bejelentette, hogy a szövetség elnöksége egy prémiumkeretet is megállapított az együttes számára: amennyiben csoportgyőztesként, pótselejtező nélkül jut ki az Eb-re, akkor ötmillió forint, ha a második helyről, akkor egy némiképp csökkentett összeg jut a csapatnak.

Dobi Edina, a válogatott centere hangsúlyozta, szeretné újra átélni a tavalyi Eb-részvételt: „Az, hogy két évvel ezelőtt ki tudtunk jutni az Európa-bajnokságra, hatalmas siker volt a játékosok életében, hiszen ilyen magasra válogatott szinten addig még egyikőnk sem jutott. Semmivel sem érzek most kevesebb motivációt a társaságban, szeretnénk újra átélni, milyen egy Európa-bajnokságon játszani.”

Hasonlóképpen vélekedett a kiváló ütőjátékos, Horváth Dóra: „Egy nagy győzelem után mindig nehezebb megtartani a pozíciót. Nagy bravúr volt a kijutásunk, de az lenne az igazi, ha ezt meg tudnánk ismételni és nem kellene újra éveket várni. Azt gondolom, a csapat képes rá, és a sorsolás alapján nem is lehetetlen.”

Az Európa-bajnokságra a két selejtezőtorna győztese automatikusan kijut, míg a csoportok második helyezettjei pótselejtezőn küzdenek meg egymással. Amennyiben a magyarok másodikok lesznek, akkor a bolgár, román, svájci, montenegrói négyest felvonultató kvartett másodikjával találkoznak.

A pótselejtező első felvonását október 2-án rendezik, míg a visszavágóra október 9-én kerül sor.

RÖPLABDA, NŐK, EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
1. TORNA, ÉRD
Szeptember 16., péntek
16.00: Finnország–Lengyelország
18.30: MAGYARORSZÁG–Észtország
Szeptember 17., szombat
16.00: Lengyelország–Észtország
18.30: Finnország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 18., vasárnap
16.00: Észtország–Finnország
18.30: Lengyelország–MAGYARORSZÁG

2. TORNA, BIELSKO-BIALA
Szeptember 23., péntek
17.30: MAGYARORSZÁG–Finnország
20.00: Lengyelország–Észtország
Szeptember 24., szombat
15.00: MAGYARORSZÁG–Észtország
17.30: Finnország–Lengyelország
Szeptember 25., vasárnap
17.30: Észtország–Finnország
20.00: MAGYARORSZÁG–Lengyelország

Legfrissebb hírek

Balatonfüreden győzött a TFSE a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.08. 20:10

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

Röplabda Európa-liga: nem lesz hatos döntő, csak a legjobb négy jut be a végjátékba

Röplabda
2026.03.04. 17:09

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2026.03.01. 20:23

A válogatott röplabdázó Kump Alíz Békéscsabára igazolt

Röplabda
2026.02.25. 11:43

A Kaposvárral lett teljes a legjobb négy mezőnye a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.22. 14:40

Elődöntőbe jutott a címvédő Vasas és az újpesti röplabdacsapat

Röplabda
2026.02.18. 20:40

Nem a Kaposvár az esélyes, de a döntő a célja a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.18. 10:21
Ezek is érdekelhetik