Finnország: öt évre börtönbe zárják a kubai válogatott játékosokat

2016.09.20. 10:36
Letöltendő börtönbüntetésre ítélte egy finnországi bíróság a kubai férfi röplabda-válogatott öt játékosát csoportos nemi erőszak miatt. Egy röplabdázót felmentettek – írja hivatalos honlapján az YLE finn közszolgálati médiacsatorna.

A 21 éves Osmany Santiago Uriarte Mestre, a 19 éves Ricardo Norberto Calvo Manzano, a 21 éves Abrahan Alfonso Gavilán és a 27 éves Rolando Cepeda Abreu öt évet, míg ötödik társuk, a 21 éves Luis Tomás Sosa Sierra három és fél évet kapott. Egy vádlottat felmentettek. A kubai válogatott hat tagját tartóztatták le júliusban Tamperében, miután bejelentés érkezett, hogy egy nő csoportos nemi erőszak áldozata lett a csapat szállásául szolgáló hotelben. A rendőrség egyértelmű bizonyítékokat talált az erőszakra.

Három vádlott beismerte a közösülés tényét, de arra alapozta védekezését, hogy az az áldozat beleegyezésével történt. A nyomozók ezt az állítást megdöntötték a bizonyítási eljárás során. Két másik vádlott a közösülés tényét is tagadta, de a bíróság ebben az esetben is elfogadta a rendőrség bizonyítékait.

Legfrissebb hírek

Tisztázták Ben Yeddert a nemi erőszak vádja alól

Francia labdarúgás
2026.03.02. 14:22

Bíróság elé áll a nemi erőszakkal vádolt Hakimi

Francia labdarúgás
2026.02.24. 17:46

Téli olimpia: Kanada drámai meccsen legyőzve Finnországot jutott döntőbe a férfi jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.20. 19:20

Kétgólos hátrányból fordítva jutottak elődöntőbe a finnek a férfi jégkorongtornán a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.18. 21:12

Téli olimpia: óvást nyújtottak be a finnek Klaebo keddi aranyérme miatt

Téli olimpia 2026
2026.02.14. 15:25

Téli olimpia: a címvédő finnek a svédek legyőzésével javítottak a jégkorongtornán

Téli olimpia 2026
2026.02.13. 14:50

Nagy bajban Thomas Partey, újabb két rendbeli nemi erőszakkal vádolják

Angol labdarúgás
2026.02.12. 14:17

Téli olimpia: alkoholt fogyasztott, hazaküldték síugrócsapatuk edzőjét a finnek

Téli olimpia 2026
2026.02.12. 14:09
Ezek is érdekelhetik