Röplabda: Alba Regia Nemzetközi Gála másodszor

2015.05.12. 16:03
Másodszor rendezik meg a hétvégén, Székesfehérváron az Alba Regia nemzetközi férfi röplabdatornát, amelyen a magyar válogatott mellett pályára lép Azerbajdzsán, Szlovákia és Horvátország csapata.

A keddi sajtótájékoztatón Csizmadi András főszervező elmondta, hogy a mérkőzéseket pénteken, szombaton és vasárnap rendezik meg a Videoton Oktatási Központban. Jelezte, hogy az elmúlt évhez hasonlóan a korábbi Volán Kupa résztvevői és a 70-80-as évek női válogatott játékosai is jelen lesznek az eseményen.A keddi sajtótájékoztatón Csizmadi András főszervező elmondta, hogy a mérkőzéseket pénteken, szombaton és vasárnap rendezik meg a Videoton Oktatási Központban. Jelezte, hogy az elmúlt évhez hasonlóan a korábbi Volán Kupa résztvevői és a 70-80-as évek női válogatott játékosai is jelen lesznek az eseményen.

Poór Csaba, a Magyar Röplabda-szövetség elnöke kiemelte: alapfilozófiájuk szerint a röplabda a szórakoztatóipar része, ezért arra törekszenek, hogy minden néző számára kikapcsolódást nyújtsanak a találkozók. Reményét fejezte ki, hogy a férfi válogatottnak jó erőfelmérő lesz a székesfehérvári torna, és a gárda akár már 2017-ben Eb-szereplő lehet.

Demeter György szövetségi kapitány szerint az elmúlt években a válogatott hazai pályán nem tudott komoly felkészülési meccseket vívni. Mindez tavaly megváltozott, amit örömmel vettek, ezúttal pedig igyekeznek méltón képviselni a magyar színeket.

Hangsúlyozta, nagyon fiatal társasággal vágnak neki a tornának, ennek ellenére a győzelem a céljuk. Emlékeztetett rá, hogy Szlovákia és Horvátország válogatottja részt vesz az idei Európa-bajnokságon, így komoly erőfeszítést igényel a legyőzésük, de a feltörekvő azeri válogatott sem lebecsülendő.

Szabó Dávid csapatkapitány megjegyezte, hogy egy hosszú út elején járnak, és megpróbálnak minél jobban felkészülni a következő Eb-selejtezőre. A hétvégével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy jó erőpróba lesz a torna, amelyen minél több győzelemmel próbálják kiszolgálni a közönséget.

Mészáros Attila alpolgármester közölte: a város másfél millió forinttal támogatja a rendezvényt, amellyel egy időben, a Tóvárosi Általános Iskolában rendezik meg az országos gyermekbajnokság döntőjét.

AZ ALBA REGIA NEMZETKÖZI FÉRFI RÖPLABDATORNA PROGRAMJA
PÉNTEK
Horvátország–Szlovákia 16.00
Magyarország–Azerbajdzsán 18.30
SZOMBAT
Horvátország–Azerbajdzsán 16.00
Magyarország–Szlovákia 18.30
VASÁRNAP
Azerbajdzsán–Szlovákia 16.00
Magyarország–Horvátország 18.30

Legfrissebb hírek

Férfi röpi: Toronyai Miklós lett a Pénzügyőr SE vezetőedzője

Röplabda
2026.06.10. 19:45

Férfi röplabda Extraliga: nem indul a MAFC és a Kazincbarcika

Röplabda
2026.05.27. 15:12

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
2026.05.20. 18:50

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
2026.05.18. 17:44

Megvédte a címét a Perugia a férfi röplabda BL-ben

Röplabda
2026.05.17. 22:41

Férfi röplabda Extraliga: a Dág és a Szolnok alsóházi győzelmével zárult az idény

Röplabda
2026.05.17. 21:47

Férfi röplabda: a kupa után a bajnoki trófeát is visszahódította a Kaposvár

Röplabda
2026.05.12. 21:08

A Kaposvár simán, a MÁV Előre nehezen nyert a férfi röplabdabajnokság elődöntőjében

Röplabda
2026.04.09. 21:11
Ezek is érdekelhetik