Női röpi: morális okok miatt távozik a szövetségi kapitány

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2014.02.03. 11:04
Már nem Hollósy László a magyar női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya: a szakembert munkáját megköszönte a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ).

A kapitánynak nem szakmai, hanem morális okok miatt kellett távoznia a posztjáról a szövetség tájékoztatása szerint. Az MRSZ február 19-ig dönt arról, hogy ki váltja Hollósy Lászlót a kapitányi poszton.

Poór Csaba, a magyar szövetség (MRSZ) elnöke a hétfői sajtóbeszélgetésen elmondta: a döntést a szervezet szakmai kollégiuma hozta meg, hátterében pedig morális okok állnak. Ugyanennek a grémiumnak február 19-ig kell javaslatot tennie az új szövetségi kapitány személyére. Az elnök hozzátette, elsősorban magyar szakemberben gondolkodnak, de az sem kizárható, hogy külföldi tréner ül le a kispadra.

Az MRSZ elnöke megjegyezte, a válogatott új szövetségi kapitányával szemben az lesz az elvárás, hogy a gárda kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra, amelynek selejtezőjét májusban rendezik. A magyar csapat a franciákkal, az izraeliekkel, valamint egy, az első selejtezőkörből érkező együttessel találkozik majd. A kvartettből az első helyezett automatikusan kijut a kontinensviadalra, amelyet Hollandia és Belgium közösen rendez majd, a másodikok pótselejtezőt játszanak.

Hollósy 2012 december óta irányította a válogatottat, amellyel a vb-selejtezőn az első körből továbbjutott, a második fordulót megnyerte, a harmadik tornáján pedig a harmadik helyen végzett.

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Hat magyar csapat indul az európai röplabdakupákban

Röplabda
2026.07.07. 10:42