Rio 2016: óriási világcsúcs az atlétikai stadionban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.15. 16:56
null
Anita Wlodarczyk kísérlet közben a riói dobókörben (Fotó: Reuters)
A papírformának megfelelően Anita Wlodarczyk nyerte meg a női kalapácsvetést a riói olimpián. A lengyel atléta világcsúccsal (82.29) diadalmaskodott a hétfői versenynapon – több mint egy méterrel javította meg saját eddigi rekordját.

 

Anita Wlodarczyk az utóbbi hét esztendőben hatodszor javította meg a világrekordot; most több mint egy métert tett rá az eddigi, tavaly nyáron felállított csúcsára (81.08).

A lengyel sportolónő elképesztő formában van: már az első kísérletével (76.35) meglett volna neki az ezüst, a másodikkal nyolcvan fölé jutott (80.40), harmadikra dobta a világcsúcsot, majd a negyedik, rontott próbálkozása után is a régi világcsúcs fölé hajította a szert (81.74). Hatodikra „csak" 79.60-at dobott, de azzal is bőven megelőzte volna az ezüstérmesként záró kínai Csang Ven-hsziut (76.75).

A 31. születésnapját egy hete ünneplő, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Wlodarczyk először lett olimpiai aranyérmes; négy éve Londonban ezüstöt szerzett az orosz Tatjana Liszenko mögött.

Magyar atléta nem indult ebben a versenyszámban.

Wlodarczyk ünnepel (Fotó: Reuters)
Wlodarczyk ünnepel (Fotó: Reuters)

RIO 2016 – ATLÉTIKA
Női kalapácsvetés

1. Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 82.29 – világ- és olimpiai csúcs
2. Csang Ven-hsziu (Kína) 76.75
3. Sophie Hitchon (Nagy-Britannia) 74.54
4. Betty Heidler (Németország) 73.71
5. Zalina Marghieva (Moldova) 73.50
6. Amber Campbell (Egyesült Államok) 72.74
7. Hanna Malisik (Fehéroroszország) 71.90
8. Deanna Price (Egyesült Államok) 70.95

 

3000 M AKADÁLY: DIADAL A VILÁG MÁSODIK LEGJOBB EREDMÉNYÉVEL

A kenyai születésű, de Bahrein színeiben versenyző Ruth Jebet nyerte meg a 3000 méteres női akadályfutást. A fölényes győzelmet arató 19 éves Ruth Jebet Bahrein történetének első olimpiai aranyérmét nyerte meg. A kis öbölállamnak ez a harmadik olimpiai érme.

A 8:59.75 minden idők második legjobb eredménye; a világcsúcsot az orosz Gulnara Szamitova-Galkina érte el Pekingben (8:58.81).

A mezőnytől a második kilométeren ellépő, ezen az ezren az előzőnél 10 másodperccel gyorsabban futó Jebet nemcsak a saját legjobbját javította meg, hanem az Ázsia-rekordot is.

Az első kilenc helyezett közül Hyvin Kiyeng Jepkemoi és Sofia Assefa kivételével mindenki egyéni csúcsot futott, Emma Coburn az észak-amerikai, Gesa Krause a német rekordot is megdöntötte.

A címvédő, tunéziai Habiba Gribi a 12. helyen végzett.

RIO 2016 – ATLÉTIKA
Női 3000 m akadály

1. Ruth Jebet (Bahrein) 8:59.75
2. Hyvin Kiyeng Jepkemoi (Kenya) 9:07.12
3. Emma Coburn (Egyesült Államok) 9:07.63
4. Beatrice Chepkoech (Kenya) 9:16.05
5. Sofia Assefa (Etiópia) 9:17.15
6. Gesa Felicitas Krause (Németország) 9:18.41
7. Madeline Heiner Hills (Ausztrália) 9:20.38
8. Colleen Quigley (Egyesült Államok) 9:21.10

Ruth Jebet győzelmi magányossága (Fotó: Reuters)
Ruth Jebet győzelmi magányossága (Fotó: Reuters)

 

FÉRFI RÚDUGRÁS

Egyéni legjobbját 10 cm-rel megjavítva, új olimpiai és kontinenscsúcsot elérve a brazil Thiago Braz da Silva szerezte meg a riói aranyérmet rúdugrásban a favorit, címvédő francia Renaud Lavillenie, valamint az amerikai Sam Kendricks előtt. Ez volt a rendező brazilok második olimpiai aranyérme Rióban.

RIO 2016
ATLÉTIKA
FÉRFI RÚDUGRÁS

1. Thiago Braz da Silva (Brazília) 603 cm
2. Renaud Lavillenie (Franciaország) 598
3. Sam Kendricks (Egyesült Államok) 585
4. Piotr Lisek (Lengyelország) 575
Jan Kudlicka (Csehország) 575
6. Hszüe Csang-Zsuj (Kína) 565
7. Michal Balner (Csehország) 550
Konsztadinosz Filippidisz (Görögország) 550
Szavano Daicsi (Japán) 550

 

FÉRFI 800 MÉTERES SÍKFUTÁS

A kenyai David Rudisha 1:42.15 perces eredménnyel nyerte meg a riói olimpia 800 m-es versenyszámát, ezzel megvédte Londonban szerzett címét.

Rudisha jól időzítette a formáját, idei legjobbját futotta a riói döntőben. A favorit nehezen érvényesült az erős és sűrű mezőnyben a táv közben, de 600 m megtétele után már nem bízott semmit a véletlenre. Az élre állt, remek ritmusváltással meglépett a riválisoktól, és a célegyenesbe fordulva nem engedte magát lehajrázni.

RIO 2016
ATLÉTIKA
FÉRFI 800 MÉTERES SÍKFUTÁS

1. David Rudisha (Kenya) 1:42.16 perc
2. Taufik Mahlufi (Algéria) 1:42.61
3. Clayton Murphy (Egyesült Államok) 1:42.93
4. Pierre-Ambroise Bosse (Franciaország) 1:43.41
5. Ferguson Cheruiyot Rotich (Kenya) 1:43.55
6. Marcin Lewandowski (Lengyelország) 1:44.20
7. Alfred Kipketer (Kenya) 1:46.02
8. Boris Berian (Egyesült Államok) 1:46.15

NŐI 400 MÉTERES SÍKFUTÁS

Egyéni legjobbját futotta 400 m-en a bahamai Shaunae Miller, aki ezzel megnyerte az olimpiai aranyérmet Rióban. A második helyen a négyszeres olimpiai bajnok amerikai Allyson Felix érkezett a célba, a jamaicai Shericka Jackson pedig bronzérmes lett. Miller vetődve érkezett meg a célba.

Millernek a felnőttek mezőnyében eddig csak ezüstérme és bronzérme volt világversenyen. Tavaly a pekingi vb-n második lett, két évvel ezelőtt a fedett pályás vb-n harmadik, mind a két érmet ebben a versenyszámban szerezte. Ez volt Bahama-szigetek hatodikolimpiai aranyérme.

RIO 2016
ATLÉTIKA
NŐI 400 MÉTERES SÍKFUTÁS

1. Shaunae Miller (Bahama-szigetek) 49.44
2. Allyson Felix (Egyesült Államok) 49.51
3. Shericka Jackson (Jamaica) 49.85
4. Natasha Hastings (Egyesült Államok) 50.34
5. Phyllis Francis (Egyesült Államok) 50.41
6. Stephenie Ann McPherson (Jamaica) 50.97
7. Olha Zemljak (Ukrajna) 51.24
8. Libania Grenot (Olaszország) 51.25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik