Rio 2016: Boczkó könnyedén vette az első akadályt

Vágólapra másolva!
2016.08.09. 16:33
Boczkó Gábor 15:9-re megverte a szenegáli Alexandre Bouzaidot a riói olimpiai férfi párbajtőrversenyének második fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

A magyar sportoló az első találat közben kisebb sérülést szenvedett, de ez nem vetette vissza a vívásban, az első három percet követően 4:2-re vezetett. A második etapot Boczkó ugyanilyen arányban nyerte meg, így hat percet követően 8:4-es előnyben volt.

Az utolsó három perc elején Boczkó 10:4-re elhúzott, majd esett három együttes találat is, a harmadik a magyar vívó győzelmét jelentette (15:9).

„Az ember mindig izgul az első mérkőzése előtt, különösen egy olimpián, úgyhogy ez most így jó volt bemelegítésnek. Akadtak még hibák, de ez mindig előfordul – értékelt az MTI-nek Boczkó Gábor. – Azt tudni kell, hogy ez a fiú hiába indul szenegáli színekben, francia, sokáig benne is volt a francia csapatban, csak a londoni olimpia előtt kiszorult, és akkor váltott országot. Kellemetlen stílusú vívó, ráadásul francia markolattal vív, ami nem kedvez nekem, ennek fényében nagyon jó ez az eredmény.”

Boczkó Gábor a legjobb tizenhat között 18 órától Imre Gézával csap össze.

RIO 2016
FÉRFI PÁRBAJTŐR
EGYÉNI, 2. FORDULÓ
Boczkó Gábor
–Alexandre Bouzaid (Szenegál) 15:9

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.07.30. 16:45

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.30. 13:07

Hová tűntek az angolaiak? Vívás nélkül nyolcaddöntős a férfi párbajtőrcsapat a világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:54

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

„Nagyon akartam az aranyat” – Siklósi Gergely a vb-ezüst után

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:17

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 17:36

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
2025.07.27. 15:42
Ezek is érdekelhetik