Rio 2016: Icso szerint édesanyja segítette sporttörténelmi aranyához

MTI MTIMTI MTI
2016.08.18. 14:22
A nők 58 kilogrammos súlycsoportjában győztes japán Icso Kaorit saját bevallása szerint tavaly elhunyt édesanyja segítette a riói olimpia birkózódöntőjében.

„Nagyon hiányzik. Tudom, hogy fentről, a mennyországból figyel. Érzem őt. A meccs utolsó két pontját ő adta nekem” – idézi a 32 éves birkózót a játékok honlapja.

A világversenyen továbbra is veretlen Icso a döntőben közel állt hozzá, hogy ezúttal kikapjon, ugyanis három másodperccel a meccs vége előtt érte el a 3–2-es győzelmét jelentő mögékerülést az orosz Valerija Zsolobova ellen.

A legendás, tízszeres világbajnok Icso szerdán sporttörténelmet írt azzal, hogy sorozatban negyedszer nyert ötkarikás aranyérmet, az előző három játékokon a 63 kilogrammosok, ezúttal pedig az 58 kilósok között. Birkózásban ezt megelőzően még senkinek nem sikerült négy olimpián is a dobogó tetejére állnia, továbbá ő az első nő, aki sportágtól függetlenül négy egymást követő ötkarikás játékokon négy egyéni aranyat nyert.

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23