Rio 2016: halálos fenyegetéseket kapott, orosz nyelven

MTI MTIMTI MTI
2016.08.20. 12:13
Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) brit elnöke közölte, hogy halálos fenyegetéseket kapott az orosz atléták olimpiai kizárása után.

A versenyzőként kétszeres olimpiai bajnok sportdiplomata a New York Times amerikai napilapnak annyiban részletezte a fenyegetéseket, hogy azokat orosz nyelven kapta.

A tavaly ősszel kirobbant orosz doppingbotrány következményeként az IAAF kitiltotta az összes orosz atlétát a riói olimpiáról. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig elutasította a 68 érintett fellebbezését, végül egyedül a távolugró Darja Klisina indulhatott a brazíliai játékokon.

Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre volt szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.

Legfrissebb hírek

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Sebastian Coe: Azért gyűltünk össze itt, Budapesten, hogy kiderüljön, ki a legjobb!

Atlétika
2026.09.10. 16:30

Már csak 10 nap! Impozáns trófea jár az atlétikai világdöntő győzteseinek

Atlétika
2026.09.01. 14:08

Tóth Anna mégsem indul a 100 gát elődöntőjében

Atlétika
2026.08.11. 18:31

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

Meglepetés: Duplantis kikapott hazai pályán

Atlétika
2026.06.07. 19:33

A Wizz Air lett a budapesti atlétikai világdöntő repülési partnere

Atlétika
2026.04.09. 16:15