Rio 2016: Nadal bevállalja, Djokovics és Murray különcködik

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 11:33
A férfi teniszsztárok többsége a 2012-es londoni játékokhoz hasonlóan Rióban sem költözik be az olimpiai faluba.


A világelső Novak Djokovics szerdán közölte, hogy a seregszemle előtt sok időt szeretne honfitársaival tölteni a sportolók szálláshelyén, de a játékok alatt máshol fog lakni, ahol nyugodtabb körülmények között készülhet.
A világelső Novak Djokovics szerdán közölte, hogy a seregszemle előtt sok időt szeretne honfitársaival tölteni a sportolók szálláshelyén, de a játékok alatt máshol fog lakni, ahol nyugodtabb körülmények között készülhet.

A szerb játékos négy éve elődöntős volt, 2008-ban Pekingben pedig bronzérmet nyert.

A címvédő Andy Murray az olimpiai falu helyett azon kívül, a brit teniszválogatott szálláshelyén lakik majd. A 28 éves skót 2008-ban beköltözött a faluba, négy éve viszont külön otthont választott.

„Utóbbi volt a nyerő leosztás, és nem akarok változtatni rajta. Pekingben nagyszerűen éreztem magam a többi sportoló között, de rosszul játszottam” – közölte Murray.

Roger Federer is távol tartja magát Rióban a falu nyüzsgésétől, miután a 2008-as játékokon rossz tapasztalatokra tett szert: folyamatosan autogramokat és közös fotókat kértek tőle, így nehezen tudott a felkészülésre koncentrálni.

Rafael Nadal ugyanakkor kitart a közös szálláshely mellett, és spanyol honfitársaival együtt kíván időzni Rióban. A 14-szeres Grand Slam-bajnok nyolc éve aranyérmet nyert, augusztus 5-én pedig ő viszi majd a nemzeti zászlót a megnyitóünnepségen.

A brazil hatóságok már jelezték, hogy célszerűbb lenne az összes sportolónak a számukra kialakított faluban lakni, mert úgy könnyebben gondoskodhatnak a biztonságukról. A külön szállást választó sztárok ugyanakkor szintén erős őrizetet kapnak majd.

Legfrissebb hírek

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Babos Tímea korábbi Grand Slam-döntőssel indul a januári tornákon

Tenisz
2025.11.27. 10:18

Udvardy Panna kiosztott egy biciklit Buenos Airesben

Tenisz
2025.11.26. 10:51

„Eléggé belehúztunk” – Bardóczky Kornél a Davis-kupa sorsolásáról

Tenisz
2025.11.23. 14:49

Davis-kupa: az amerikaiakat fogadják a mieink a februári selejtezőben

Tenisz
2025.11.23. 12:31

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25
Ezek is érdekelhetik