Kitüntetést kap a vitatott nemű aranyérmes bokszoló

Vágólapra másolva!
2024.08.15. 17:50
Pénzjutalmat is kap Lin Jü-ting (Fotó: Getty Images)
Tajvan a Nemzeti Dicsőségéremmel tünteti ki a női 57 kg-ban olimpiai aranyérmes ökölvívóját, Lin Jü-tinget, akinek indulása a párizsi ötkarikás játékokon nemzetközi vitát gerjesztett a férfias kinézetű sportoló vitatott nemi hovatartozása miatt.

A tajpeji bejelentés szerint Lin pénzjutalmat is kap.

Lin Jü-tingről még tavaly a sportági világszövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak, s az IBA kizárta őt, továbbá hasonló okból az algériai Imané Helifet (66 kg) is a 2023-as világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.

Ugyanakkor az IBA-val és orosz elnökével éles konfliktusban levő Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megvédte a két bokszolót, és engedélyezte számukra az indulást a női mezőnyben a párizsi nyári olimpián, ahol nemcsak Lin, hanem Helif is – többek között Hámori Luca legyőzésével – első lett kategóriájában. A NOB a rajtengedély megadásával egyidőben azt is közölte, hogy a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.
 

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik