NAGY ZSOLT
2023.03.30 08:53

Törökország: Andrea Pirlo elgondolkodna a Juventus hívásán

A világbajnok Andrea Pirlo 2022 nyara óta a török élvonalban szereplő Karagümrük vezetőedzője, a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában azonban nem zárta ki a visszatérését Juventushoz.

 

Pirlo jól érzi magát Törökországban (Fotó: AFP)

– Hogy érzi magát Törökországban?
– Elégedett vagyok – válaszolta Andrea Pirlo, a török élvonalbeli Karagümrük 43 éves olasz vezetőedzője a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában. – A csapat tíz bajnoki óta veretlen, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva kilencedik a tabellán. A bajnokságban mi szereztük a harmadik legtöbb gólt, Fabio Borini egymaga tizenötöt. Fiatal játékosaink jó ütemben fejlődnek, élvezik a futballt.

– Kiket emelne ki a csapatából?
– A középhátvédünk Rayyan Baniya kiváló formában van, sokan érdeklődnek iránta. Olaszországban született és nőtt fel, érdekes, hogy éppen itt találkoztunk. Levent Mercanra szintén felhívnám a figyelmet. Amikor átvettem az irányítást, támadó középpályást játszott, de javasoltam neki, próbáljuk ki balhátvédként, és azóta is megállja a helyét. A török élvonal színvonala megfelelő, a csapatok versenyképesek a nemzetközi porondon is.

– Megszokta már az életet Isztambulban?
– Szeretek itt élni. A várost húszmillióan lakják, folyamatos a nyüzsgés, a házam ablakából rálátok a Boszporuszra. A helyiek imádják a labdarúgást, az utóbbi hónapokban azonban inkább a földrengés volt sajnos a téma. A rengeteg halott miatt sok család gyászol, de meggyőződésem, az ország hamarosan talpra áll.

– El tudja képzelni, hogy hosszabb távon Törökországban dolgozzon?
– Ha olyan ajánlatot kapok, amelyikben látok fantáziát, miért ne? A Karagümrük vezetői már felajánlották a szerződéshosszabbítást, de gondolkodási időt kértem. Jobban szeretnék erről az idény végén dönteni.

– Milyennek látja távolról a Serie A küzdelmét?
– Ugyanolyan izgalmas, mintha a részese lennék. A Napoli elképesztő sorozatban van, úgy tűnik, különösebb megerőltetés nélkül lesz bajnok. Ez egyrészt dicséri Luciano Spalletti vezetőedző munkáját, másrészt a klubban folyó szisztematikus építkezést. Tetszik, hogy a nápolyiak bátran adnak lehetőséget a fiatal játékosoknak, kiváló érzékkel igazolnak külföldről. Hvicsa Kvaracheliát, Stanislav Lobotkát és Vic­tor Osimhent én is bármikor elfogadnám a csapatomba.

– Luka Modricot leszámítva melyik futballistán fedezi fel leginkább azokat a stílusjegyeket, amelyek önt is jellemezték?
– Amióta visszavonultam, sokat változott a labdarúgás. De ha meg kellene neveznem valakit, Frenkie de Jong a Barcelonából. Fenomenálisan játszik.

– És ha Olaszországot nézzük, ki lehet az új Pirlo?
– Manuel Locatelli képes kiugró teljesítményre, mégis inkább Nicolo Fagiolit mondanám. Büszke vagyok, hogy az irányításom idején mutatkozhatott be a Juventusban, arra még inkább, hogy azóta ugrásszerűen fejlődött. Mindent tud, amit annak idején én is tudtam, erősen kötődik a klubhoz, és még csak huszonkét éves, tehát a rutinnal egyre jobb lesz. Nem sokáig lehet már az új Pirlóként emlegetni, meggyőződésem, hamarosan nevet szerez magának.

– Ha már szóba került a Juventus, milyen a kapcsolata a klubbal?
– Kölcsönös tiszteleten alapuló. A vezetőség tagjaival és az edzői stábbal is beszélek időnként, képben vagyok. Jó látni, hogy a klub körüli botrányok ellenére a csapat erős maradt, és hozza az eredményeket.

– Előfordulhat, hogy visszatér?
– Nem látom akadályát. Bármelyik topklub hívna, elgondolkodnék az ajánlaton, különösen, ha az a Juventus...

– A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe három olasz csapat is bejutott. Meglepte, hogy így alakult? Melyiket tartja leginkább esélyesnek a végső győzelemre?
– Nem lepett meg különösebben, mivel az olasz élvonalat mindig versenyképesnek tartottam. Most így jött ki a lépés. A Bajnokok Ligája nyolc együttese között már bármi előfordulhat, de a Napolit és az Intert várom a négy közé. Persze akkor sem lennék szomorú, ha a Milan lenne ott, a lényeg, hogy végre ismét olasz csapat emelje magasba a trófeát.

2023.06.05 20:58:47

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Talán Zlatan Ibrahimovic volt az utolsó ilyen.

2023.05.28 10:12:07

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Giroud fejese döntött, így a Juventus már csak az EL-helyekre érhet oda.

2023.05.24 20:40:40

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

A firenzeiek hamar vezetést szereztek az Olasz Kupa döntőjében, de Lautaro Martínez duplájával fordítottak a milánóiak.

2023.05.22 22:20:48

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Úgy érzem, nem lehet véletlen, hogy nem sokkal Maradona halála után Argentína és a Napoli is révbe ért. Előbbi harminchat, utóbbi harminchárom éve várt erre. Nyilván ez nem csak nekem jutott eszembe, számos fotómontázs került fel a netre, ami ugyancsak azt sugallja, hogy az isteni Diego keze bizony benne lehet e sikerekben.

2023.05.20 08:30:11

Olasz labdarúgás nemzetisport.hu

Cselezőkészsége a legnagyobb sztárokéhoz mérhető, minden helyzetből ki tudja vágni magát.