Serie A: kikapott a Torinótól, három idény után kiesett a Parma

Vágólapra másolva!
2021.05.03. 22:50
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának záró mérkőzésén a Torino hazai pályán legyőzte a Parmát, és ezzel eldőlt, hogy a vendégek  három idény után a ismét a Serie B-ben szerepelnek majd. Négy körrel a vége előtt a bennmaradást jelentő 17. helyen álló Cagliarihoz képest ugyan éppen 12 pont a Parma hátránya, de az egymás elleni eredmények a szardíniaiaknak kedveznek.

Gól nélküli első félidőt követően a Parma élvonalbeli sorsát megpecsételő találatot Mërgim Vojvoda szerezte a meccs 62. percében: Cristian Ansaldi beadását passzolta négy méterről a kapuba. A 34 éves, ötszörös argentin válogatott védő, Ansaldi az idei évben már az ötödik gólpasszát jegyezte bajnokikon, nála többet – hetet – csak a juvés kolumbiai, Juan Cuadrado könyvelhetett el a Serie A-ban ebben az esztendőben.

A Parma ugyan küzdött a hátralévő időben, de egyenlíteni nem tudtak Gervinhóék, így eldőlt, hogy a 2017–2018-as évad után a következő idényt ismét a másodosztályban tölti majd a gárda. Négy fordulóval a vége előtt ugyan pontszámban még pont beérhetné a jelenleg 17. helyen álló Cagliarit, viszont a két csapat egymás elleni mérlege a szardíniaiaknak kedvez.

OLASZ SERIE A
34. FORDULÓ
Torino–Parma 1–0
(Vojvoda, 62.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Internazionale 34 25 7 2 74–29 +45 82
2. Atalanta 34 20 9 5 79–40 +39 69
3. Juventus 34 20 9 5 67–31 +36 69
4. Milan 34 21 6 7 62–41 +21 69
5. Napoli 34 21 4 9 74–38 +36 67
6. Lazio 33 20 4 9 60–49 +11 64
7. Roma 34 16 7 11 58–53 +5 55
8. Sassuolo 34 14 11 9 56–51 +5 53
9. Sampdoria 34 13 6 15 45–47 –2 45
10. Verona 34 11 9 14 41–42 –1 42
11. Udinese 34 10 9 15 39–46 –7 39
12. Bologna 34 10 9 15 47–56 –9 39
13. Genoa 34 8 12 14 40–52 –12 36
14. Fiorentina 34 8 11 15 45–57 –12 35
15. Torino 33 7 13 13 47–56 –9 34
16. Spezia 34 8 10 16 43–63 –20 34
17. Cagliari 34 8 8 18 40–57 –17 32
18. Benevento 34 7 10 17 37–68 –31 31
19. Parma 34 3 11 20 36–71 –35 20
20. Crotone 34 5 3 26 42–85 –43 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik