Serie A: szoros meccsen nyert, s már BL-helyen a Roma!

D. Á.D. Á.
2022.10.17. 20:29
null
Fontos győzelmet aratott a Roma (Fotó: Twitter/Serie A)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 10. fordulójában az AS Roma 1–0-ra legyőzte a Sampdoriát.

Fontos mérkőzésre készültek a rómaiak a sereghajtó Sampdoria ellen, amelynek kilenc meccsen mindössze három pontja volt, a győzelem ízét még nem tapasztalhatta meg a 2022–2023-as kiírásban.

A Roma nagyon hamar megszerezte a vezetést – a 9. percben tizenegyeshez jutottak a fővárosiak, Lorenzo Pellegrini pedig parádésan rúgta a büntetőt, hiába vetődött a jó irányba Audero kapus, esélye sem volt kipiszkálni a labdát a jobb felsőből.

José Mourinho csapataira jellemző, hogy képes megtartani az egygólos előnyét a meccs végéig, s ez most sem volt másképp – a ráadásban Zanilo ugyan betalált, les miatt érvénytelenítették a gólt, így a vége maradt a 0–1.

A három pontnak köszönhetően a Roma megelőzte a tabellán a városi rivális Laziót, s feljött a Bajnokok Ligája-csoportkört érő 4. helyre.

OLASZ SERIE A
10. FORDULÓ

Sampdoria–AS Roma 0–1
(Lorenzo Pellegrini 9. – 11-yesből)
KÉSŐBB

20.45: Lecce-Fiorentina (Tv: Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Empoli–Monza 1–0 (Haas 11.)
Kiállítva: Rovella (90+5., Monza)
Torino–Juventus 0–1 (Vlahovics 75.)
Atalanta–Sassuolo 2–1 (Pasalic 45+1., Lookman 46., ill. Kirjakopulosz 41.)

VASÁRNAP JÁTSZOTTÁK
Lazio–Udinese 0–0
Spezia–Cremonese 2–2
(Nzola 19., Holm 22., ill. Dessers 2., Pickel 52.)
Napoli–Bologna 3–2 (Juan Jesus 45., Lozano 49., Osimhen 69., ill. Zirkzee 41., Barrow 51.)

Internazionale–Salernitana 2–0 (Lautaro Martínez 14., Barella 58.)
Hellas Verona–Milan 1–2 (Günter 19., ill. Miguel Veloso 9. – öngól, Tonali 81.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 10 8 2 – 25– 9 +16 26
2. Atalanta 10 7 3 – 16– 6 +10 24
3. Milan 10 7 2 1 20–10 +10 23
4. Roma 10 7 1 2 13– 9 +4 22
5. Lazio 10 6 3 1 21– 5 +16 21
6. Udinese 10 6 3 1 19–10 +9 21
7. Internazionale 10 6 – 4 18–14 +4 18
8. Juventus 10 4 4 2 13– 7 +6 16
9. Sassuolo 10 3 3 4 12–12 0 12
10. Empoli 10 2 5 3 9–11 –2 11
11. Torino 10 3 2 5 8–12 –4 11
12. Salernitana 10 2 4 4 12–16 –4 10
13. Monza 10 3 1 6 9–15 –6 10
14. Fiorentina 9 2 3 4 7–11 –4 9
15. Spezia 10 2 3 5 9–19 –10 9
16. Lecce 9 1 4 4 8–11 –3 7
17. Bologna 10 1 4 5 10–17 –7 7
18. Verona 10 1 2 7 9–19 –10 5
19. Cremonese 10 – 4 6 9–21 –12 4
20. Sampdoria 10 – 3 7 5–18 –13 3

 

Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Náci karlendítés miatt kitiltottak 16 Roma-szurkolót a stadionokból

Olasz labdarúgás
2026.09.16. 14:44

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40