Serie A: sorozatban 11. bajnoki győzelmét aratta a Napoli

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.11.12. 22:45
null
A három nápolyi gólszerző (balról jobbra): Victor Osimhen, Piotr Zielinski és Elif Elmasz (Fotó: AFP)
A Napoli továbbra is veretlen az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A): az éllovas nápolyiak az idei utolsó, 15. forduló szombati játéknapján hazai pályán 3–2-re nyertek az Udinese ellen. A Lecce idegenbeli, a Bologna hazai pályán aratott győzelemmel javított a pozícióján.

NAPOLI–UDINESE 3–2

Luciano Spalletti együttese már 3–0-ra is vezetett, és bár a hajrában az udineiek kétszer is betaláltak, egyenlíteniük nem sikerült – tudósít a Magyar Távirati Iroda.

A Napoli így két döntetlen mellett 13. sikerét aratta – sorozatban a tizenegyediket –, és toronymagasan vezeti a tabellát. Az Udinese egymást követő hetedik bajnoki találkozóján maradt nyeretlen.

Egy kis stat: a Napoli a második olasz klub, amely az első 15 bajnoki forduló során legalább 13 mérkőzést megnyert; a másik a Juventus, amely négyszer tette ezt meg az olasz élvonalban (2018–19, 2013–14, 2005–06, 1949–50). (Opta)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SAMPDORIA–LECCE 0–2

A Samp eltiltott vezetőedzője, Dejan Sztankovics a lelátóról azt láthatta, hogy hiába támadott többet csapata az első félidőben, a hajrában egy ajándéklabdával kiugró Lorenzo Colombo lövésével váratlanul vezetést szerzett a Lecce.

A szünet után sem vezettek eredményre a hazai akciók, s bár Federico Di Francesco góljánál a VAR még megmentette őket (les), a hajrában Colombo remek előkészítését követően a csereként beálló Lameck Banda belőtte a vendégek második gólját is.

A kiesőzónából menekülő Lecce hét pontot szerzett a legutóbbi három fordulóban, a Sampdoria zsinórban negyedszer veszített.

BOLOGNA–SASSUOLO 3–0

Az Intertől elszenvedett kiütéses vereség után a fordulót vele azonos pontszámmal váró csapat ellen javíthatott a Bologna, és nem is szalasztotta el a lehetőséget: a 30. percben Michel Aebischer belsőzött elegánsan a vendégek kapujába, majd a második félidő elején Marko Arnautovic lőtt a hálóba a kapust megtévesztő finom testcsel után.

Aebischer az első, Arnautovic már a nyolcadik gólját szerezte ebben a bajnoki kiírásban, és a hajrában csatlakozott hozzájuk Lewis Ferguson is, aki a 16-os vonaláról gyönyörű ívben küldte a labdát a léc alá – a skót három gólnál jár ebben a bajnokságban.

A Bologna jó formában van, a legutóbbi öt fordulóban négy győzelmet könyvelt el, viszont a Sassuolo lefelé mozog a tabellán – csupán egy pontot zsákmányolt négy forduló során.

OLASZ SERIE A
15. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Napoli–Udinese 3–2
(Osimhen 15., Zielinski 31., Elmasz 58., ill. Nesztorovszki 79., Samardzic 82.)
Sampdoria–Lecce 0–2
(Colombo 45+1., Banda 83.)
Bologna–Sassuolo 3–0
(Aebischer 30., Arnautovic 50., Ferguson 78.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Vasárnap
12.30:
Atalanta–Internazionale (Tv: Sport1)
15.00: Roma–Torino (Tv: Sport1)
15.00: Monza–Salernitana
15.00: Verona–Spezia
18.00: Milan–Fiorentina (Tv: Sport1)
20.45: Juventus–Lazio (Tv: Sport1)
Pénteken játszották
Empoli–Cremonese 2–0

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 15 13 2 37–12 +25 41
2. Lazio 14 9 3 2 26–8 +18 30
3. Milan 14 9 3 2 27–14 +13 30
4. Juventus 14 8 4 2 21–7 +14 28
5. Internazionale 14 9 5 31–20 +11 27
6. Atalanta 14 8 3 3 20–12 +8 27
7. Roma 14 8 2 4 17–13 +4 26
8. Udinese 15 6 6 3 24–17 +7 24
9. Torino 14 6 2 6 15–16 –1 20
10. Fiorentina 14 5 4 5 17–18 –1 19
11. Bologna 15 5 4 6 20–25 –5 19
12. Salernitana 14 4 5 5 19–21 –2 17
13. Empoli 15 4 5 6 12–19 –7 17
14. Sassuolo 15 4 4 7 15–22 –7 16
15. Lecce 15 3 6 6 14–17 –3 15
16. Monza 14 4 1 9 13–22 –9 13
17. Spezia 14 2 4 8 12–25 –13 10
18. Cremonese 15 7 8 11–26 –15 7
19. Sampdoria 15 1 3 11 6–27 –21 6
20. Verona 14 1 2 11 11–27 –16 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik