Serie A: remek kezdésének köszönhetően legyőzte az Atalantát az Inter

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.05.27. 22:45
null
Lukaku és Barella is betalált az első három percben (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 37. fordulójának szombati záró mérkőzésén az Internazionale a 3. percben már két góllal vezetett, végül 3–2-re nyert az Atalanta ellen.

Az Atalanta legutóbb 2018-ban tudta legyőzni az Intert, és most is álomszerűen kezdődött a találkozó a milánói csapat számára. Lautaro Martínez ugratta ki Romelu Lukakut, aki a kapust kicselezve már az első percben a hálóba talált.

Nem sokkal később meg is duplázta előnyét az Inter. Dimarco első két lövését még védte Sportiello, a labda azonban éppen Nicolo Barella elé kerül, aki a rövid felső sarokba bombázott.

Calhanoglu révén majdnem összejött a harmadik Inter-gól is, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Kétgólos hátrány után ébredezett az Atalanta. Koopmeiners lövését Onana védte bravúrosan, míg Scalvini fejese elment a kapu mellett a 35. percben. Nem sokkal később már összejött a szépítés a vendégeknek, amikor Mario Pasalic elé került a labda egy kavarodást követően, aki közelről a kapuba lőtte a labdát.

A második félidő kevesebb izgalmat tartogatott. A mérkőzést, és a három pont sorsát Lautaro Martínez gólja döntötte el a 77. percben. A hosszabbítás második percében szépítettek a vendégek. Muriel távoli lövése után Onanáról bepattant a labda a saját kapujába, több ideje azonban nem maradt az Atalantának. Az Inter nyert és győzelmével megelőzte a vasárnap kora este pályára lépő Laziót a tabella második helyén.

OLASZ SERIE A
37. FORDULÓ

Internazionale–Atalanta 3–2 (Lukaku 1., Barella 3., Lautaro Martínez 77., ill. Pasalic 36., Onana 90+1 – öngól.)

Vasárnap
12.30:
Hellas Verona–Empoli (Tv: Sport2)
15.00: Bologna–Napoli (Tv: Sport2)
15.00: Monza–Lecce
18.00: Lazio–Cremonese
20.45: Juventus–Milan (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Korábban
Salernitana–Udinese 3–2
(Kasztanosz 43., Candreva 57., W. Troost-Ekong 90+6., ill. Zeegelaar 25., Nesztorovszki 30.)
Kiállítva: Zeegelaar (87. – Udinese)
Spezia–Torino 0–4 (Wisniewski 24. – öngól, Ricci 72., I. Ilics 76., Karamoh 90+6.)
Fiorentina–Roma 2–1 (Jovics 85., Ikoné 88., ill. El Shaarawy 11.)

Pénteken játszották
Sampdoria–Sassuolo 2–2
(Gabbiadini 8., Erlic 78. – öngól, ill. Berardi 9., Matheus Henrique 11.)

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Napoli 36 27 5 4 73–26 +47 86
2. Internazionale 37 22 3 12 70–42 +28 69
3. Lazio 36 20 8 8 55–28 +27 68
4. Milan 36 18 10 8 60–42 +18 64
5. Atalanta 37 18 7 12 61–46 +15 61
6. Roma 37 17 9 11 48–37 +11 60
7. Juventus* 36 21 6 9 55–32 +23 59
8. Fiorentina 37 14 11 12 50–42 +8 53
9. Torino 37 14 11 12 42–40 +2 53
10. Monza 36 14 10 12 46–46 0 52
11. Bologna 36 13 11 12 48–45 +3 50
12. Udinese 37 11 13 13 47–47 0 46
13. Sassuolo 37 12 9 16 46–58 –12 45
14. Empoli 36 10 12 14 36–46 –10 42
15. Salernitana 37 9 15 13 48–60 –12 42
16. Lecce 36 7 12 17 30–43 –13 33
17. Spezia 37 6 13 18 30–60 –30 31
18. Verona 36 7 9 20 29–55 –26 30
19. Cremonese 36 4 12 20 32–66 –34 24
20. Sampdoria 37 3 10 24 24–69 –45 19
Pontlevonások: Juventus 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik