Serie A: leállították az AS Roma stadionjának építését

Vágólapra másolva!
2021.02.27. 12:56
null
A tervezőasztalon már jó néhány éve elkészült az AS Roma új stadionja (Fotó: AFP)
Címkék
Nem folytatják az AS Roma új futballarénájának építkezési munkálatait az olasz főváros délnyugati negyedében, Tor Di Valléban – írja az MTI.

 

A beszámoló szerint 3313 nap elteltével függesztették fel a stadionprojektet, amelynek megvalósítását amúgy a kezdetektől viták, leállások övezték.

„A pénzügyi, jogi, gazdasági vizsgálatok igazolták, hogy már nincsenek meg a szükséges feltételek, s a projekt befejezése lehetetlenné vált" – idézte a Football Italia lap a klub vezetőségének közleményét, amelyben az okok között a koronavírus-járvány következményeit is említették. A létesítményt, amelyet a Colosseum ihletett, 52 és fél ezer néző befogadására tervezték.

Az AS Roma jelenleg közösen használja, illetve bérli a 72 ezer férőhelyes Olimpiai Stadiont ősi fővárosi riválisával, a szintén a Serie A-ban szereplő Lazióval.

Legfrissebb hírek

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 17:06

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Több mint 100, felfegyverzett Roma-ultrát vettek őrizetbe Nizzában

Európa-liga
2025.09.24. 11:23

Az MU centere Nápolyba, a Liverpool bekkje Rómába tart – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.08.30. 14:34

Schaffer Alfréd: futballkirály puskával

Népsport
2025.08.30. 09:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Kilvinger Levente Pécsről az AS Romába szerződött

Légiósok
2025.08.27. 10:54
Ezek is érdekelhetik