Serie A: karanténban a Juve, mert koronavírusos a tunéziai középpályás

Vágólapra másolva!
2021.07.29. 20:38
null
Hamza Rafia koronavírusos (Fotó: AFP)
A Serie A-ban szereplő Juventus tunéziai középpályása, Hamza Rafia koronavírustesztje pozitív lett, így a csapat karanténba vonult.
Az olasz klub tájékoztatása szerint a jogszabályoknak megfelelően és a helyi egészségügyi hatósággal egyetértésben az együttest csütörtöktől elszigetelték. Ez lehetővé teszi minden negatív tesztet produkáló sportoló számára, hogy rendszeresen eddzen, de nem engedi meg az érintkezést a nem az együtteshez tartozó személyekkel.

A csapat, amely két hete kezdte el a felkészülést az új szezonra, egy hotelben tölti el a karantént.

Rafia 2019-ben csatlakozott a Lyontól a Juventushoz, ahol több mint 50 mérkőzést játszott az U23-as csapat tagjaként az olasz Serie C-ben. A felnőtt csapatban egyszer kapott lehetőséget, januárban, amikor csereként beállva győztes gólt szerzett a Genoa elleni 3–2-es kupamérkőzésen. A tunéziai válogatottban eddig tizenegy alkalommal jutott szóhoz.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik