Mayer Gréta nyerte az ugrást a szombathelyi vk-versenyen

K. E.K. E.
2026.09.19. 20:17
null
Mayer Gréta (Fotó: MATSZ, Freschli Jozsef)
Magyar érem, mi több, magyar arany Szombathelyen: a dunaújvárosi Mayer Gréta első lett az ugrás fináléjában.

Elégedetlen volt az ugrásával Mayer Gréta. Pénteken.

Elégedetlen volt annak ellenére, hogy bejutott a döntőbe. Aztán szombaton már mosolyogva zárhatta a napot a dunaújvárosiak tornásza, hiszen a szombathelyi Challenge világkupaversenyen aranyérmet szerzett ezen a szeren.

„Magabiztosan érkeztem a döntőre, és mindenképpen szerettem volna kijavítani a pénteki hibámat. Nagyon jó volt itt versenyezni, ez a világkupa minden évben az egyik kedvencem. Annyira a saját feladatomra koncentráltam, hogy szinte semmit nem hallottam a külvilágból” – nyilatkozta boldogan Mayer Gréta.

Czifra Bettina Lilinek is csak ez, vagyis leginkább a győzelem lehetett a célja. A szintén dunaújvárosi sportoló, aki sérülése miatt legutóbb három éve versenyzett Szombathelyen, felemás korláton a legjobb pontszámmal jutott a szombati fináléba, sajnos leesett a szerről, így végül a hatodik helyen végzett.

Vasárnap a másik öt szerenkénti döntővel folytatódik a világkupa-viadal Szombathelyen, a magyarok közül Mayer Gréta gerendán (itt az olimpiai és világbajnoki brazil Rebecca Andrade is pódiumra lép), míg Nagy Márk Dávid korláton versenyez.

TORNA
CHALLENGE-VILÁGKUPAVERSENY, SZOMBATHELY
Szerenkénti döntők
Férfiak
Talaj: 1. Aurel Benovic (horvát) 14.166, 2. Dimitrov (bolgár) 13.966, 3. Miggitsch (osztrák) 13.833
Lólengés: 1. Zejnolla Igyrisszov (kazah) 14.766, 2. Zugec (horvát) 14.300, 3. Olafsson (izraeli) 14.233
Gyűrű: 1. Sztaszisz Butrimasz (ukrán) 13.633, 2. Vernyajev (ukrán) 13.233, 3. Koski (finn) 13.166, …5. Markó Levente 12.833
Nők
Ugrás: 1. Mayer Gréta 13.516, 2. Roper (brit) 13.483, 3. Makovickova (cseh) 13.033
Felemás korlát: 1. Flavia Saraiva (brazil) 13.366, 2. Drusch (amerikai) 13.300, 3. Kundrat (szlovák) 13.233, …6. Czifra Bettina Lili 13.000

 

Legfrissebb hírek

Anyaként újra a világ élvonalában – Alice Kinsella brit tornatörténelmet írt

Torna
2026.10.30. 14:47

Torna-vb: Kajlia Nemur megvédte címét felemáskorláton

Torna
2026.10.24. 18:21

Torna-vb: Mészáros Krisztofer után Mayer Gréta is húszon kívül Rotterdamban

Torna
2026.10.23. 22:26

Kertész Alice: Ha kint maradok, éhen halnak a szüleim

Képes Sport
2026.10.23. 11:35

Torna-vb: húsz év után győzött ismét Kína a női csapatversenyben

Torna
2026.10.21. 22:17

Mayer Gréta: irány a döntő!

Torna
2026.10.20. 06:57

Torna-vb: kár a rontásokért…

Egyéb egyéni
2026.10.17. 20:02

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23