P. K. 2021.03.03 20:32 Frissítve: 2021.03.03 23:22

Serie A: két gól 11-esből a 89. perc után – 3–3 a Sassuolo–Napoli

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) szerdai, korábban kezdődő meccsén a Napoli kétszer is egyenlített a Sassuolo vendégeként, majd a 90. percben, 11-esből szerzett Lorenzo Insigne-góllal 3–2-re vezetett is, végül azonban egy újabb büntetőből egyenlítettek a hazaiak.

Három gól is 11-esből született a Sassuolo–Napoli mérkőzésen (Fotó: Getty Images)

 

A tabellán ugyan nyolc pont választotta el egymástól a szerdai meccs előtt a 6. helyen álló Napolit és a 8. Sassuolót, a pályán azonban nem volt ilyen különbség a két csapat között. Olyannyira nem, hogy a szünetben a hazai pályán játszó Sassuolo vezetett 2–1-re.

 
 Videó: nagyszerű gól a lengyeltől, akivel Gulácsiék baja is meggyűlhet

A Napoli szemszögéből igencsak balszerencsésen alakuló első félidőben előbb videózás után, les miatt érvénytelenítették Lorenzo Insigne gólját, majd Nikola Makszimovics fejéről pattant a labda a nápolyiak kapujába – öngóllal szerzett vezetést a Sassuolo. Ezek után a lengyel válogatott, a 2021-ben a bajnokságban már az ötödik (az idényben összességében a hatodik) gólját szerző Piotr Zielinski szép csavarásával egyenlítettek ugyan a vendégek, de az első félidő hosszabbításában, 11-esből másodszor is vezetést szerzett a Saussolo.

A szerencse azonban forgandó, és ez ezen a meccsen is bizonyságot nyert: a 69. percben a hazaiak második gólját is szerző Domenico Berardi a lécet találta telibe, majd négy perccel a kapufa után Giovanni di Lorenzo közelről egyenlített. A 90. percben, 11-esből lőtt Lorenzo Insigne-góllal pedig fordított is a Napoli! Ám még nem volt vége a találkozónak: a 95. percben, a meccs harmadik büntetőjéből Francesco Caputo állította be a végeredményt.

A 3–3-as döntetlen azt jelenti, hogy a Napoli három idegenbeli vereség (és három hazai győzelem után) először szerzett pontot vendégként a Serie A-ban. A Sassuolo viszont sorozatban a negyedik hazai bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen (egy vereség mellett három döntetlen a mérlege).

OLASZ SERIE A
25. FORDULÓ
Sassuolo–Napoli 3–3
(Makszimovics 34. – öngól, Berardi 45+1. – 11-esből, Caputo 90+5. – 11-esből, ill. Zielinski 38., Di Lorenzo 73., Lo. Insigne 90. – 11-esből)
Milan–Udinese 1–1 (Kessié 97. – 11-esből, ill. Rodrigo Becao 68.)
Atalanta–Crotone 5–1
 (Gosens 12., Palomino 48., Muriel 50., Ilicic 58., Al. Mirancsuk 84., ill. Simy 23.)
Benevento–Hellas Verona 0–3 (Faraoni 25., Foulon 34. – öngól, Lasagna 50.)
Cagliari–Bologna 1–0 (Rugani 19.)
Fiorentina–Roma 1–2 (Veretout 60., ill. Spinazzola 49., A. Diawara 90.)
Genoa–Sampdoria 1–1 (Zappacosta 52., ill. Tonelli 77.)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
20.45: Parma–Internazionale (Tv: Digi Sport2)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Juventus–Spezia 3–0 (Morata 62., Chiesa 71., C. Ronaldo 89.)
Lazio–Torino elmaradt

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 24 17 5 2 60–24 +36  56
2. Milan 25 16 5 4 48–30 +18  53
3. Atalanta 25 14 7 4 60–32 +28  49
4. Juventus 24 14 7 3 48–20 +28  49
5. Roma 25 14 5 6 50–38 +12  47
6. Napoli 24 14 2 8 52–28 +24  44
7. Lazio 24 13 4 7 38–32 +6  43
8. Verona 25 10 8 7 34–27 +7  38
9. Sassuolo 24 9 9 6 40–37 +3  36
10. Sampdoria 25 9 4 12 34–37 –3  31
11. Udinese 25 7 8 10 27–34 –7  29
12. Bologna 25 7 7 11 32–38 –6  28
13. Genoa 25 6 9 10 27–37 –10  27
14. Fiorentina 25 6 7 12 26–38 –12  25
15. Spezia 25 6 7 12 32–46 –14  25
16. Benevento 25 6 7 12 25–47 –22  25
17. Cagliari 25 5 6 14 27–41 –14  21
18. Torino 23 3 11 9 33–41 –8  20
19. Parma 24 2 9 13 19–47 –28  15
20. Crotone 25 3 3 19 24–62 –38  12

 

2021.09.19 20:06:01

Olasz labdarúgás MURÁNYI DOMONKOS

A „zebrák” Morata góljával hamar előnybe kerültek, de a vendégek Rebic révén egyenlítettek.

2021.09.09 10:48:20

Olasz labdarúgás NAGY ZSOLT

Jorginho elképesztő kitartásának köszönhetően minden színtéren az európai futball csúcsára ért.

2021.09.01 22:18:59

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Az Atalanta, a Genoa és a Torino is ügyeskedett az utolsó órákban, nem gyengült az Inter és a Nápoly.

2021.08.16 13:34:24

Olasz labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021. Nem kamu a kínai tulajdonos költségcsökkentési akcióterve. Ki lesz a következő távozó?