Serie A: botlott a Napoli, a Milan pontszámban beérte

2020.07.15. 21:31
null
Franck Kessié remek formában – sorozatban harmadik meccsén volt eredményes (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójában a Napoli 1–1-es döntetlent játszott a Bologna vendégeként, így a Parmát egygólos hátrányból 3–1-re legyőző Milan pontszámban beérte a tabellán.

A nemzetközi kupaporondon való indulásért küzdő nápolyiak Kosztasz Manolasz révén hamar vezetést szereztek, ám be kellett érniük egy ponttal. A Bologna a 67. percben betalált, de videózás után nem adták meg a gólt. A 80. percben azonban már érvényes gólt szerzett a hazai gárda. 1–1

A Bologna–Napoli mérkőzés összefoglalója



A Milan kihasználta a legfőbb riválisa botlását, amely ellen nem mellesleg a legutóbbi fordulóban 2–2-es döntetlent ért el. Bár a Parma a félidőben még 1–0-ra vezetett a San Siróban, a piros-feketék Franck Kessié hatalmas bombagóljával egyenlítettek a fordulás után, majd 3–1-re nyertek.

A 23 esztendős elefántcsontparti középpályás sorozatban harmadik bajnoki mérkőzésén volt eredményes. Erre legutóbb 2016-ban, pályafutása első három Serie A-találkozóján volt képes.

A Milan–Parma mérkőzés összefoglalója



Érdekesség, a koronavírus-járvány utáni újrakezdés óta a Milan veretlen a bajnokságban, sőt mind a hét Serie A-s meccsén legalább két gólt szerzett.

OLASZ SERIE A
33. FORDULÓ

Roma–Verona 2–1 (Veretout 10. – 11-esből, Dzeko 45+3., ill. Pessina 47.)
Lecce–Fiorentina 1–3 (Sakov 88., ill. Chiesa 6., Gezzal 38., Cutrone 40.)
Sassuolo–Juventus 3–3 (Djuricsics 29., Berardi 51., Caputo 54., ill. Danilo 5., Higuaín 12., Sandro 64.)
Udinese–Lazio 0–0

Milan–Parma 3–1 (Kessié 55., Romagnoli 59., Calhanoglu 77., ill. Kurtic 44.)
Bologna–Napoli 1–1 (Barrow 80., ill. Manolasz 7.)
Sampdoria–Cagliari 3–0 (Gabbiadini 8., Bonazzoli 40., 54.)


Csütörtök
19.30: Torino–Genoa (Tv: Digi Sport1)
21.45: SPAL–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
Kedd
Atalanta–Brescia 6–2 (Pasalic 2., 55., 58., De Roon 25., Malinovszkij 28., D. Zapata 30., ill. Torregrossa 8., Spalek 83.)


A SERIE A ÁLLÁSA
1. Juventus 33 24 5 4 70–35 +35 77
2. Atalanta 33 21 7 5 93–43 +50 70
3. Lazio 33 21 6 6 68–35 +33 69
4. Internazionale 32 20 8 4 68–34 +34 68
5. Roma 33 17 6 10 61–44 +17 57
6. Napoli 33 15 8 10 53–44 +9 53
7. Milan 33 15 8 10 48–42 +6 53
8. Sassuolo 33 13 8 12 62–57 +5 47
9. Verona 33 11 11 11 41–41 0 44
10. Bologna 33 11 10 12 47–52 –5 43
11. Cagliari 33 10 11 12 48–49 –1 41
12. Parma 33 11 7 15 45–47 –2 40
13. Fiorentina 33 9 12 12 41–44 –3 39
14. Sampdoria 33 11 5 17 41–54 –13 38
15. Udinese 33 9 9 15 31–46 –15 36
16. Torino 32 10 4 18 38–60 –22 34
17. Genoa 32 7 9 16 40–60 –20 30
18. Lecce 33 7 8 18 41–74 –33 29
19. Brescia 33 5 6 22 30–70 –40 21
20. SPAL 32 5 4 23 23–58 –35 19
Legfrissebb hírek

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.07. 10:22

A Napoli legyőzte és megelőzte a Milant; hazai sikerrel folytatta veretlenségi sorozatát a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 22:45

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 16:55

„Nincs varázspálcám” – Cristian Chivu a Roma legyőzéséről

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 09:36

Idegenben szerzett három pontot a Torino és a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.04.05. 20:19

Két piros lap, egy gól – nyert a Fiorentina Veronában

Olasz labdarúgás
2026.04.04. 22:10

La Liga: nyomott áron szerezheti meg Édersont az Atlético – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.04.02. 17:05

„Az emberek abban a tévhitben vannak, hogy nekünk minden kijár” – Kolarov az Inter firenzei döntetlenje után

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 10:38
Ezek is érdekelhetik