Serie A: Bonucci duplája mentette meg a Juventust a kínos eredménytől

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 14:25
null
Bonucci duplájával nyert a Juventus (Fotó: AFP)
A Venezia ugyan bravúrosan teljesített, pontot szerezni nem tudott a Juventus otthonában, miután Leonardo Bonucci két gólt is szerzett a torinóiaknál.

 

Remekül kezdte a mérkőzést a Juventus, amely már a 7. percben előnybe került Leonardo Bonucci közeli fejesével (1–0). Csakhogy a folytatás már közel sem alakult ilyen jól a szinte biztos kieső, jelenleg utolsó helyen álló velenceiekkel szemben. Sőt! A vendégek Mattia Aramu révén már a 16. percben közel kerültek az egyenlítéshez – Wojciech Szczesny bravúrja mentette meg a Juvét.

A hazaiak nem tudták felpörgetni a tempót, már a labdakihozataloknál is sok apró, de fájó hibát vétettek, így igazán helyzetbe sem tudtak kerülni Massimo Allegri tanítványai. A másik oldalon sem akadt sok lehetőség, ám az a kevés veszélyesebbnek érződött, a 23. percben Thomas Henry fejese, a játékrész lefújása előtt nem sokkal Aramu lövése ment el nem sokkal a torinói kapu mellett.

Fordulás után a Juventus teljesítménye még jobban visszaesett – vagy épp a Venezia kapott vérszemet. Akárhogy is, a vendégek akarata érvényesült a pályán, ami a 71. percben remek gól képében érett egyenlítéssé: Ethan Ampadu emelte a védővonalba a labdát, Dor Peretz mellel játszotta tovább Aramu elé, aki 22 méterről, ballal kilőtte a bal alsó sarkot (1–1).

Ám amikor igazán nagy lett a baj, csak megrázta magát az „öreg hölgy": öt perccel az egyenlítés után ismét Bonucci szerzett vezetést a Juventusnak, a jobbról elvégzett sarokrúgást Danilo fejelte kapura középről, a gólvonaltól alig egy méterre pedig érkezett a veterán olasz védő, és a hálóba továbbított (2–1).

Bonucci az idénybeli negyedik és ötödik gólját szerezte, ezzel megdöntötte saját egyéni rekordját a Serie A-ban. Egyúttal kulcsfontosságú győzelemhez segítette a Juvét, amely így továbbra is ott lohol a Napoli nyomában, harcban a bronzéremért (és egy keveset megőrzött az eleve nem túl magas matematikai esélyéből a bajnoki címre is).

OLASZ SERIE A
35. FORDULÓ

Juventus–Venezia 2–1
(Bonucci 7., 86., ill. Aramu 71.)

Később
15.00:
Milan–Fiorentina (Tv: Sport2)
15.00:Empoli–Torino
18.00:Udinese–Internazionale (Tv: Sport2)
20.45:Roma–Bologna (Tv: Sport2)
Korábban
Spezia–Lazio 3–4 (Amian 9., Agudelo 35., Hrisztov 56., ill. Immobile 33., Provedel 54. – öngól, Milinkovics-Szavics 68., Acerbi 90+1.)
Napoli–Sassuolo 6–1
(K. Koulibaly 7., Osimhen 15., Lozano 19., Mertens 21., 54., Rrahmani 80., ill. M. Lopez 87.)
Cagliari–Hellas Verona 1–2(Joao Pedro 57., ill. Barák 7., Caprari 44.)
Sampdoria–Genoa 1–0(Sabiri, 25.)

Hétfőn játsszák
20.45:
Atalanta–Salernitana (Tv: Sport2)

 

AZ ÁLLÁS
1. Milan 34 22 8 4 60–30 +30 74
2. Internazionale 34 21 9 4 72–28 +44 72
3. Napoli 35 21 7 7 67–31 +36 70
4. Juventus 35 20 9 6 54–31 +23 69
5. Lazio 35 17 8 10 70–53 +17 59
6. Roma 34 17 7 10 55–40 +15 58
7. Fiorentina 34 17 5 12 54–46 +8 56
8. Atalanta 34 15 10 9 61–43 +18 55
9. Verona 35 14 10 11 61–52 +9 52
10. Sassuolo 35 12 10 13 60–61 –1 46
11. Torino 34 11 11 12 42–36 +6 44
12. Udinese 34 10 13 11 53–52 +1 43
13. Bologna 34 11 9 14 39–48 –9 42
14. Empoli 34 9 10 15 45–62 –17 37
15. Sampdoria 35 9 6 20 42–57 –15 33
16. Spezia 35 9 6 20 37–63 –26 33
17. Cagliari 35 6 10 19 32–64 –32 28
18. Genoa 35 3 16 16 25–55 –30 25
19. Salernitana 33 6 7 20 28–70 –42 25
20. Venezia 34 5 7 22 28–63 –35 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik