Serie A: az Internazionale megverte a listavezető Napolit

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.21. 20:08
null
Perisic az első félidő végén fontos gólt szerzett az Internek (Fotó: AFP)
A listavezető Napoli 3–2-re kikapott a címvédő Internazionale otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 13. fordulójában.

 

A Napoli nem tudta kihasználni a Milan szombati botlását, hogy pontelőnyre tegyen szert az olasz bajnoki tabella élén – a dél-olasz együttes, amely a megelőző 12 fordulóban összesen négy gólt kapott, az Internazionale otthonában háromszor is kapitulált, és kikapott.

Pedig a mérkőzés úgy indult, ahogyan azt a vendégkispadon helyet foglaló Luciano Spalletti megálmodhatta: Piotr Zielinski egy lecsorgót begyűjtve védhetetlen gólt vágott a kapu jobb felső sarkába, megszerezve a vezetést a nápolyiaknak (0–1). Ezután egyértelmű mezőnyfölénybe került az Inter: Kalidou Koulibaly kezezése után tizenegyeshez jutott, a 25. percben Hakan Calhanoglu értékesítette is, majd a játékrész hajrájában Ivan Perisic révén a vezetést is megszerezte (2–1). A Napolival március óta először fordult elő, hogy a szünetig két gólt is kapjon, akkor a Sassuolo tört borsot az orra alá.

A fordulás után remek kontrából Lautaro Martínez megduplázta a milánóiak előnyét, s jó ideig úgy tűnt, el is dőlt a mérkőzés. Csakhogy a 78. percben a csereként beálló Dries Mertens 25 méterről óriási gólt lőtt Samir Handanovicnak (3–2). A rutinos belga a 103. gólját érte el a Serie A-ban.

A hajrá kezdetén a kapujából kifutó Ospina nagyot mentett fejjel Edin Dzeko elől – a két játékos a 16-oson kívül összefejelt, a kapus néhány lépés után pedig ijesztő jeleneteket okozva elterült. Végül három-négy percnyi ápolást követően méretes turbánnal a fején (Dzeko is hasonlót kapott) folytatni tudta. A kolumbiai kapus önfeláldozó akciója azonban csak annyit ért, hogy az újabb kapott góltól megmentse csapatát, a Napoliban nem volt meg a kellő erő ahhoz, hogy az utolsó tíz percben egyenlítsen. Handanovic a hosszabbítás első pillanataiban bravúrral tolta a léc fölé Mario Rui földre bólintott, alacsonyan felpattanó fejesét – megpecsételve a listavezető sorsát.

Szombaton a Milan bukta el veretlenségét a 2021–2022-es bajnoki idényben. Vasárnap – Milánóban – a Napoli is elbukta a magáét. A forduló nagy győztese így az Inter, amely győzelmével négy pontra megközelítette az élen álló kettőst.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Internazionale–Napoli 3–2
(Calhanoglu 25., Perisic 44., Lautaro 61., ill. Zielinski 17., Mertens 78.)
KORÁBBAN

Sassuolo–Cagliari 2–2 (Scamacca 37., Berardi 52. – 11-esből, ill. K. Baldé 40., Joao Pedro 56. – 11-esből)
Bologna–Venezia 0–1
(Okereke 61.)
Salernitana–Sampdoria 0–2
(Di Tacchio 40. – öngól, Candreva 43.)

KÉSŐBB

20.45: Genoa–Roma (Tv: Sport2)
HÉTFŐ
18.30: Verona–Empoli
20.45: Torino–Udinese

SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
Fiorentina–Milan 4–3
(Duncan 15., Saponara 45+1., Vlahovics 60., 85., ill. Ibrahimovic 62., 67., Venuti 90+6. – öngól)
Atalanta–Spezia 5–2
(Pasalic 18., 41., D. Zapata 38. – 11-esből, Muriel 83., Malinovszki 89., ill. Nzola 11., 90+1.)
Lazio–Juventus 0–2
(Bonucci 23., 83. – mindkettőt 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 13 10 2 1 26–7 +19 32
2. Milan 13 10 2 1 29–15 +14 32
3. Internazionale 13 8 4 1 32–15 +17 28
4. Atalanta 13 7 4 2 27–17 +10 25
5. Lazio 13 6 3 4 25–21 +4 21
6. Fiorentina 13 7 6 20–17 +3 21
7. Juventus 13 6 3 4 18–15 +3 21
8. Roma 12 6 1 5 21–15 +6 19
9. Bologna 13 5 3 5 19–24 –5 18
10. Verona 12 4 4 4 25–21 +4 16
11. Empoli 12 5 1 6 18–23 –5 16
12. Sassuolo 13 4 3 6 19–20 –1 15
13. Venezia 13 4 3 6 12–19 –7 15
14. Torino 12 4 2 6 15–12 +3 14
15. Udinese 12 3 5 4 15–18 –3 14
16. Sampdoria 13 3 3 7 17–25 –8 12
17. Spezia 13 3 2 8 15–31 –16 11
18. Genoa 12 1 6 5 17–24 –7 9
19. Cagliari 13 1 4 8 15–28 –13 7
20. Salernitana 13 2 1 10 10–28 –18 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik