Serie A: az Atalanta újabb nagy lépése a BL felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.11. 16:59
null
Musa Barrow góljával szerezte meg a vezetést az Atalanta (Fotó: AFP)
Az Atalanta 2–1-re legyőzte otthon a Genoát az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójában, ezzel újabb nagy lépést tett afelé, hogy Bajnokok Ligája-indulást jelentő helyen végezzen.

 

A mérkőzés első góljára a második félidő első percéig kellett várni, ekkor Musa Barrow kapott zseniális labdát Marten de Roontól, és nem is hibázott a kapussal szemben, ezzel vezettek a hazaiak.

Csupán hét perccel később Timothy Castagne révén megduplázta az előnyét az Atalanta: egy szép bal oldali támadást követően a fiatal szélső védőnek csak az üres hálóba kellett passzolni a labdát.

A második hazai gól után sokáig nem történt semmi, a 89. percben azonban összejött a szépítés a Genoának Goran Pandev találatával. A hátralévő néhány percben viszont már nem sikerült az egyenlítés, így az Atalanta otthon tartotta mind a három pontot.

Az Atalanta jelenleg a harmadik helyen áll ezzel a győzelemmel, két ponttal az Inter, illetve hat ponttal a Milan és a Roma előtt, azonban riválisai még nem játszottak a 36. fordulóban. A Genoa 36 ponttal jelenleg a 16. helyen áll, így még nem biztos a bennmaradása.

SERIE A
36. FORDULÓ
Fiorentina–Milan 0–1
(Calhanoglu 36.)
Atalanta–Genoa 2–1 (Barrow 46., Castagne 53., ill. Pandev 89.)
Cagliari–Lazio 1–2 (Pavoletti 91., ill. Luis Alberto 31., J. Correa 54.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 35 28 5 2 69–25 +44 89
2. Napoli 35 22 7 6 66–31 +35 73
3. Atalanta 36 19 8 9 73–44 +29 65
4. Internazionale 35 18 9 8 52–28 +24 63
5. Milan 36 17 11 8 50–34 +16 62
6. Roma 35 16 11 8 62–47 +15 59
7. Lazio 36 17 7 12 52–40 +12 58
8. Torino 35 14 15 6 45–30 +15 57
9. Sampdoria 35 14 7 14 57–49 +8 49
10. Sassuolo 35 9 15 11 50–54 –4 42
11. SPAL 35 11 9 15 39–48 –9 42
12. Fiorentina 36 8 16 12 47–44 +3 40
13. Cagliari 36 10 10 16 34–51 –17 40
14. Parma 35 9 11 15 38–55 –17 38
15. Bologna 35 9 10 16 38–50 –12 37
16. Genoa 36 8 12 16 38–56 –18 36
17. Udinese 35 8 10 17 31–49 –18 34
18. Empoli 35 8 8 19 44–66 –22 32
19. Frosinone 35 5 9 21 28–64 –36 24
20. Chievo* 35 2 12 21 25–73 –48 15
*A Chievótól három pont levonva.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik