Serie A: a Roma idegenbeli sikerrel kezdte a bajnokságot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 22:42
null
A rómaiak ünneplik győztes góljuk szerzőjét, Bryan Cristantét (Fotó: Getty Images)
Győzelemmel kezdte az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2022–2023-as idényét a Roma: José Mourinho csapata 1–0-ra nyert a Salernitana vendégeként az 1. forduló vasárnap esti programjában.

SALERNITANA–ROMA 0–1

A mérkőzés egyetlen gólját Bryan Cristante lőtte: a 33. percben Tammy Abraham lövését még blokkolták a hazai védők, az Európa-bajnok középpályás labdája azonban már utat talált a bal alsó sarokba.

Az új igazolások közül Paulo Dybala kapufáig, Georginio Wijnaldum lesgólig jutott „farkasként” vívott első bajnokiján.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SPEZIA–EMPOLI 1–0

A két csapat előző hat bajnoki mérkőzéséből öt döntetlennel végződött, így aztán különösen értékes lehet a hazaiaknak a most bezsebelt három pont: az első félidő hajrájához közeledve az angolai M'Bala Nzola a leshatárról ugrott ki Simone Bastoni passzával, és a kapus lába között lőtt a hálóba.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
1. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Salernitana–Roma 0–1
(Cristante 33.)
Spezia–Empoli 1–0 (Nzola 36.)
Korábban
Fiorentina–Cremonese 3–2
(Bonaventura 16., Jovics 34., Radu 90+5. – öngól, ill. Okereke 19., Bianchetti 68.)
Lazio–Bologna 2–1 (De Silvestri 68. – öngól, Immobile 79., ill. Arnautovic 38. – 11-esből)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Hétfő
18.30: Hellas Verona–Napoli
20.45: Juventus–Sassuolo

Szombat
Lecce–Internazionale 1–2
(Ceesay 48., ill. R. Lukaku 2., Dumfries 90+5.)
Monza–Torino 1–2 (Mota 90+4., ill. Mirancsuk 43., Sanabria 66.)

Milan–Udinese 4–2
(T. Hernandez 11. – 11-esből, Rebic 15., 67., B. Díaz 46., ill. Becao 2., Maszina 45+4.)
Sampdoria–Atalanta 0–2 (Tolói 26., Lookman 90+5.)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik