Serie A: a Napoli győzött és beérte a Milant a tabella élén

P. K.P. K.
2022.02.27. 22:56
null
Lorenzo Insigne góljával szerezte meg először a vezetést a Napoli (Fotó: AFP)
Az olasz Serie A 27. fordulójában a Napoli remek mérkőzésen, Fabián Ruiz 94. percben szerzett góljával 2–1-re győzött a Lazio vendégeként, ezzel pontszámban utolérte a forduló előtt listavezető AC Milant.

A Serie A vasárnap esti rangadója, a Lazio–Napoli mérkőzés mindkét csapat számára jelentős téttel bírt. A helyzet úgy állt, hogy a bajnokságban hét meccse veretlen, viszont a legutóbbi két alkalommal egyaránt 1–1-es döntetlent játszó nápolyiak ugyanis egy győzelemmel beérik pontszámban a listavezető AC Milant, az öt bajnoki óta veretlen Lazio pedig egy sikerrel rögtön két helyet ugorva, a 7.-ről az 5. pozícióba lép előre a tabellán. Ráadásul hét közben mindkét csapat búcsút intett az Európa-ligának (a Napoli a Barcelonával, a Lazio a Portóval szemben), ami növelhette a bizonyítási vágyat.

Ennek megfelelően mindkét gárda nagy lendülettel kezdte a meccset, húsz perc alatt mindegyiküknek volt helyzete, a hazaiaknak három is, Ciro Immobile első lövését például már az első percben védenie kellett David Ospinának. Ám az első félidőben nem született gól, pedig a több lövéssel próbálkozó hazaiaknak a 41. percben is megvolt a lehetőségük, akkor Szergej Milinkovics-Szavics kísérletét hárította a Napoli kapuvédője.

A Lazio a második félidő elején is kihagyott egy lehetőséget Felipe Anderson révén, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, büntetett a Napoli!

A hét közben a Barcelona ellen 11-esből eredményes, az idény végén az amerikai MLS-be szerződő Lorenzo Insigne ezúttal egy eladott hazai labdát követően 20 méterről lőtt nagy erővel a bal alsóba a 62. percben. 0–1

A Laziónak ezután is megvolt a helyzete, ám úgy tűnt, Ospinán ezen a napon nem lehet kifogni. A 88. percben aztán egy oldalsó szabadrúgást röviden fejeltek ki a vendégek, Pedro pedig kapásból, 19 méterről lőtt. Ospina ebbe is beleért, de a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. 1–1

Ezzel azonban még nem volt vége, ugyanis Insigne legurításából a 94. percben Fabián Ruiz is kilőtte húsz méterről az alsó sarkot, így pedig 2–1-re nyert a Napoli és pontszámban beérte a tabellán a forduló előtt listavezető AC Milant.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Lazio–Napoli 1–2
(Pedro 88., ill. Insigne, 62., Fabián Ruiz 90+4.)

KORÁBBAN

Spezia–AS Roma 0–1
(T. Abraham 90+9.– 11-esből)
Torino–Cagliari 1–2
(Belotti 54., ill. Bellanova 21., Deiola 62.)
Verona–Venezia 3–1 (G. Simeone 54., 63., 89., ill. Okereke 81.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Bologna 1–1 (Zortea 72., ill. Arnautovic 43.)
Empoli–Juventus 2–3 (Zurkowski 40., La Mantia 76., ill. Kean 32., Vlahovics 45+2., 66.)
Sassuolo–Fiorentina 2–1
(H. Traoré 18., Defrel 90+4., ill. Cabral 88.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Internazionale 0–0
Milan–Udinese 1–1
(R. Leao 29., ill. Udogie 66.)

HÉTFŐN RENDEZIK
20.50:
Atalanta–Sampdoria (Tv: Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 27 17 6 4 49–19 +30 57
2. Milan 27 17 6 4 53–29 +24 57
3. Internazionale 26 16 7 3 55–22 +33 55
4. Juventus 27 14 8 5 41–25 +16 50
5. Atalanta 25 12 8 5 46–30 +16 44
6. Roma 27 13 5 9 45–34 +11 44
7. Lazio 27 12 7 8 54–42 +12 43
8. Fiorentina 26 13 3 10 45–36 +9 42
9. Verona 27 11 7 9 52–43 +9 40
10. Sassuolo 27 9 9 9 45–45 0 36
11. Torino 26 9 6 11 33–28 +5 33
12. Bologna 26 9 5 12 32–42 –10 32
13. Empoli 27 8 7 12 40–53 –13 31
14. Udinese 26 6 11 9 35–42 –7 29
15. Sampdoria 26 7 5 14 35–42 –7 26
16. Spezia 27 7 5 15 28–49 –21 26
17. Cagliari 27 5 10 12 28–48 –20 25
18. Venezia 26 5 7 14 24–47 –23 22
19. Genoa 27 1 14 12 22–47 –25 17
20. Salernitana 26 3 6 17 20–59 –39 15
Legfrissebb hírek

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
2026.09.22. 16:24

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Serie A: vezetett a Napoli, de nem tudott nyerni Firenzében, kikapott a Como

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 14:40

Serie A: a Lazio győzött Velencében, beérte a Romát és az Intert

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 22:57

Serie A: az ittasan balesetet okozó Daniel Maldini most győztes gólt lőtt

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 17:41

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Lisztes Krisztián a Celtic elleni mérkőzés előtt elmondta: a Milant várja a legjobban

Európa-liga
2026.09.16. 11:52