Serie A: hiába a 88. perces egyenlítés, kikapott a Fiorentina

Vágólapra másolva!
2022.02.26. 23:10
null
Defrel (jobbra) indul ünnepelni a győztes gólja után (Fotó: Getty Images)
Az olasz labdarúgó-élvonal (Serie A) 27. fordulójának utolsó szombati meccsén a Sassuolo elképesztő hajrá végén gyűjtötte be a három pontot a Fiorentinát fogadva: a vendégek emberhátrányban játszva az utolsó pillanatokban egyenlítettek, ám a ráadás negyedik percében a hazaiak megszerezték a győztes gólt.

A Sassuolo az első negyedóra után megszerezte a vezetést, mégpedig Hamed Traoré remek – és szerencsés – egyéni alakítása végén: az elefántcsontparti szélső a bal szélen próbált betörni egy csellel két védő között a tizenhatoson belülre, a labda a hátráló védő, Alvaro Odriozola lábáról pattant vissza elé, majd pontosan lőtt a hosszú alsó sarokba.

A folytatásban a Fiorentina próbálkozott derekasan az egyenlítéssel, ám a hazaiak jól védekeztek, s ők sem adták fel az újabb gól megszerzésének lehetőségét, így egészen jó kis mérkőzés kerekedett – amely az idő haladtával vált egyre feszültebbé. Ez a feszültség a 78. percben csúcsosodott ki, amikor a vendégek csereként pályára lépő középpályása, Giacomo Bonaventura az alább látható agyleolvadásért tíz másodperccel a sárga lapja után egyből pirosat kapott Alessandro Prontera játékvezetőtől.

Létszámhátrányban aztán sikerült a vendégeknek, ami egyenlő erők küzdelme mellett nem: a 88. percben Arthur Cabral egyenlített. A végén azonban még az egy pontnak sem örülhetett a Fiorentina, mert a ráadás 4. percében kiválóan jött be a labda jobbról, és az érkező Grégoire Defrel szép csukfejessel megszerezte a győztes gólt a Sassuolónak. 2–1

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Sassuolo–Fiorentina 2–1
(H. Traoré 18., Defrel 90+4., ill. Cabral 88.)

KORÁBBAN
Salernitana–Bologna 1–1
(Zortea 72., ill. Arnautovic 43.)
Empoli–Juventus 2–3 (Zurkowski 40., La Mantia 76., ill. Kean 32., Vlahovics 45+2., 66.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 27 17 6 4 53–29 +24 57
2. Internazionale 26 16 7 3 55–22 +33 55
3. Napoli 26 16 6 4 47–18 +29 54
4. Juventus 27 14 8 5 41–25 +16 50
5. Atalanta 25 12 8 5 46–30 +16 44
6. Lazio 26 12 7 7 53–40 +13 43
7. Fiorentina 26 13 3 10 45–36 +9 42
8. Roma 26 12 5 9 44–34 +10 41
9. Verona 26 10 7 9 49–42 +7 37
10. Sassuolo 27 9 9 9 45–45 0 36
11. Torino 25 9 6 10 32–26 +6 33
12. Bologna 26 9 5 12 32–42 –10 32
13. Empoli 27 8 7 12 40–53 –13 31
14. Udinese 26 6 11 9 35–42 –7 29
15. Sampdoria 26 7 5 14 35–42 –7 26
16. Spezia 26 7 5 14 28–48 –20 26
17. Cagliari 26 4 10 12 26–47 –21 22
18. Venezia 25 5 7 13 23–44 –21 22
19. Genoa 27 1 14 12 22–47 –25 17
20. Salernitana 26 3 6 17 20–59 –39 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik