Serie A: gólzápor – Juventus-siker a Derby della Molén

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 22:49
null
Fergeteges küzdelmet és sok gólt hozott a 208. torinói rangadó (Fotó: Getty Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójának záró mérkőzésén a Juventus 4–2-es győzelmet aratott a torinói csapatok rangadóján.

Már a második percben megkapta a hideg zuhanyt a hazai pályán játszó Juventus: egy vendégszöglet után Buongiorno csúsztatott Yann Karamoh elé, aki közvetlen közelről Szczesny kapujába belsőzött. 0–1


Tizennégy perccel később megszületett a „zebrák” egyenlítő gólja. Juan Cuadrado az ötös sarkáról lőtt kapura, a labda pedig két védőn is megpattant, de utat talált a hálóba. 1–1


A szünet előtt felpörögtek az események: a 43. percben Ilics beadásából Antonio Sanabria juttatta a rövid sarokba labdát, megint előnybe került a Torino! 1–2



Nem örülhettek azonban sokáig a gólnak a „gránátvörösök”: hazai szöglet után Danilo fejesét már a gólvonal mögül kanalazta ki Milinkovics-Szavics – döntetlennel fordultak a felek. 2–2




A második játékrész rögtön óriási Juve-helyzettel indult: Dusan Vlahovics ziccerben találta telibe a keresztlécet. A játékrész derekán a vendégek is elkönyvelhettek egy kapufát – Linetty tekerése járt elképesztően közel ahhoz, hogy a kapuban kössön ki.

A 71. percben a mérkőzésen először került előnybe a Juventus: Chiesa beadásából Bremer remek mozdulattal volt eredményes. 3–2

Tíz perccel később eldöntötte a három pont sorsát a hazai csapat: Kosztics szabadrúgásába előbb Bremer ért bele, majd Rabiot pofozta a hálóba a labdát – a VAR-szobában percekig húzogatták a vonalakat, de végül megadták a gólt. 4–2

A Torino már több mint nyolc éve vár arra, hogy legyőzze városi riválisát bajnoki találkozón.

OLASZORSZÁG, SERIE A
24. FORDULÓ
Juventus–Torino 4–2
(Cuadrado 16., Danilo 45+1., Bremer 71., Rabiot 81., ill. Karamoh 2., Sanabria 43.)

A FORDULÓ KORÁBBI EREDMÉNYEI
Cremonese–Roma 2–1 (Tsadjout 17., Ciofani 83. – 11-esből, ill. Spinazzola 71.)
Lazio–Sampdoria 1–0
(Luis Alberto 80.)
Hellas Verona–Fiorentina 0–3 (Barák 12., Cabral 38., Biraghi 89.)
Milan–Atalanta 2–0
(Musso 24. – öngól, Junior Messias 86.)
Salernitana–Monza 3–0
(L. Coulibaly 52., Kasztanosz 66., Candreva 71.)
Udinese–Spezia 2–2(Beto 22., Pereyra 55., ill. Nzola 6., 72.)
Bologna–Internazionale 1–0(Orsolini 76.)
Empoli–Napoli 0–2
(Ismajli 17. – öngól, Osimhen 28.)
Lecce–Sassuolo 0–1(Thorstvedt 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 24 21 2 1 58–15 +43 65
2. Internazionale 24 15 2 7 44–28 +16 47
3. Milan 24 14 5 5 41–30 +11 47
4. Lazio 24 13 6 5 40–19 +21 45
5. Roma 24 13 5 6 31–21 +10 44
6. Atalanta 24 12 5 7 42–28 +14 41
7. Juventus 24 15 5 4 40–19 +21 35
8. Bologna 24 10 5 9 31–33 –2 35
9. Udinese 24 7 10 7 33–30 +3 31
10. Torino 24 8 7 9 26–29 –3 31
11. Monza 24 8 5 11 28–34 –6 29
12. Fiorentina 24 7 7 10 27–30 –3 28
13. Empoli 24 6 10 8 22–31 –9 28
14. Lecce 24 6 9 9 24–27 –3 27
15. Sassuolo 24 7 6 11 27–35 –8 27
16. Salernitana 24 6 6 12 28–44 –16 24
17. Spezia 24 4 8 12 21–41 –20 20
18. Verona 24 4 5 15 20–37 –17 17
19. Cremonese 24 1 9 14 19–43 –24 12
20. Sampdoria 24 2 5 17 11–39 –28 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik