Serie A: Ibrahimovic visszatért, vele együtt a Milan jó formája is?

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 22:45
null
Zlatan Ibrahimovic kilenc hónap kihagyás után lépett ismét pályára (Fotó: Getty Images)
Az AC Milan 2–0-ra legyőzte az Atalantát a San Siróban vasárnap, az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában.

Hétmeccses nyeretlenségi szériából lábalt ki február 10-én az olasz bajnokság címvédője, az AC Milan: 1–0-ra nyert a Torino ellen. Ezt követően a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Tottenhamet, majd az addig sorozatban hét bajnokin veretlen Monzát győzte le ugyanilyen különbséggel.

Az Atalantának felemásan alakult a téli szünet utáni időszak, egymás után hat meccsen nem talált legyőzőre, azóta egy győzelem mellett három vereség a mérlege.

Az első félidőben elképesztő fölényben játszottak a hazaiak, hét kapura lövésük volt, ezzel szemben az Atalantának nulla. Az egyik lehetőségét gólra váltotta a Milan, Olivier Giroud a tizenhatosról fejelt vissza az érkező Théo Hernandez elé – a francia válogatott védő kapásból, bő 20 méterről, szemből bombázott, a jobb kapufát találta el, ám a labda előbb az épp vetődő Juan Musso kapus hátára, onnan pedig a kapuba pattant, öngólnak jegyezték a találatot (1–0, VIDEÓ ITT!).

A második félidőben éledeztek a vendégek, átvették a labdabirtoklási fölényt, az eddig tapasztalthoz képest többször értek fel az ellenfél kapujához, ám mint kiderült, ez a játékrész sem róluk szólt… A 74. percben 9 hónap kihagyás után Giroud-t váltva visszatért a pályára a 41 éves svéd klasszis, Zlatan Ibrahimovic, aki legutóbb tavaly május 22-én lépett pályára, a Sassuolo elleni bajnokin sérült meg súlyosan a térde. A Milan második, 2–0-s végeredményt jelentő gólját mégsem ő, hanem Junior Messias szerezte a 86. percben (VIDEÓ ITT!).

Érdekességként említjük, hogy Ibrahimovic épp a Milan formáját illetően fordulópontot jelentő Torino elleni bajnokin ült először a kispadon...

OLASZORSZÁG, SERIE A
24. FORDULÓ
VASÁRNAP

Milan–Atalanta 2–0
(Musso 24. – öngól, Junior Messias 86.)

KÉSŐBB
Hétfő

18.30: Hellas Verona–Fiorentina (Tv: Sport1)
20.45: Lazio–Sampdoria (Tv: Sport1)

Kedd
18.30: Cremonese–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Juventus–Torino (Tv: Sport2)

KORÁBBAN
Salernitana–Monza 3–0 (L. Coulibaly 52., Kasztanosz 66., Candreva 71.)
Kiállítva: Donati (Monza, 87.)
Udinese–Spezia 2–2 (Beto 22., Pereyra 55., ill. Nzola 6., 72.)
Bologna–Internazionale 1–0 (Orsolini 76.)

Szombat
Empoli–Napoli 0–2
(Ismajli 17. – öngól, Osimhen 28.)
Kiállítva: Rui (Napoli, 67.)
Lecce–Sassuolo 0–1 (Thorstvedt 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 24 21 2 1 58–15 +43 65
2. Internazionale 24 15 2 7 44–28 +16 47
3. Milan 24 14 5 5 41–30 +11 47
4. Roma 23 13 5 5 30–19 +11 44
5. Lazio 23 12 6 5 39–19 +20 42
6. Atalanta 24 12 5 7 42–28 +14 41
7. Bologna 24 10 5 9 31–33 –2 35
8. Juventus 23 14 5 4 36–17 +19 32
9. Udinese 24 7 10 7 33–30 +3 31
10. Torino 23 8 7 8 24–25 –1 31
11. Monza 24 8 5 11 28–34 –6 29
12. Empoli 24 6 10 8 22–31 –9 28
13. Lecce 24 6 9 9 24–27 –3 27
14. Sassuolo 24 7 6 11 27–35 –8 27
15. Fiorentina 23 6 7 10 24–30 –6 25
16. Salernitana 24 6 6 12 28–44 –16 24
17. Spezia 24 4 8 12 21–41 –20 20
18. Verona 23 4 5 14 20–34 –14 17
19. Sampdoria 23 2 5 16 11–38 –27 11
20. Cremonese 23 9 14 17–42 –25 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik