Serie A: lefelé ível a Monza teljesítménye, ezúttal három góllal kapott ki

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 17:00
null
Lassana Coulibaly (jobbról) szerezte a Salernitana első gólját (Fotó: Getty Images)
A Salernitana hazai pályán 3–0-ra diadalmaskodott a Monza ellen vasárnap, az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság (Serie A) 24. fordulójában, amelyben az Udinese 2–2-es döntetlent játszott a Speziával.

 

A Monza rendkívül stabillá vált a téli szünetet követően, hiszen a bajnokság folytatása óta, hétmeccses veretlenségi szériát követően múlt szombaton, az AC Milan ellen szenvedte el az első vereségét, 1–0-ra kapott ki. Eközben a Salernitanának meglehetősen rosszul ment a szekér, a legutóbbi három bajnokiját elbukta – sorrendben a Juventus, a Verona és a Lazio ellen. Mindezt figyelembe véve meglepő tehát, hogy a hazaiak sima, 3–0-s diadalt arattak a Monza felett.

Pedig az első félidőben inkább a vendégeknek állt a zászló, labdabirtoklásban és kapura lövésben egyaránt a Salernitana fölé kerekedtek. A második 45 percben azonban fordult a kocka, a hazai csapat szinte az összes lehetőségét kihasználta, ezzel szemben a Monzának egyetlen egyet sem sikerült, sőt a 87. percben védőjét, Giulio Donatit második sárga lappal, kezezés miatt kiállította a játékvezető – Lassana Coulibaly, Grigorisz Kasztanosz és Antonio Candreva állította be a 3–0-s végeredményt.

A négy meccse nyeretlen Udinese az immár öt mérkőzés óta győzelem nélkül maradó Speziát fogadta. Ezúttal sem örülhetett egyik csapat sem a három pontnak, hazai oldalon Beto és Roberto Pereyra talált be, míg a vendégek közül M'Bala Nzola duplázott, így 2–2 lett a meccs végeredménye.

SERIE A
24. FORDULÓ
VASÁRNAP

Salernitana–Monza 3–0 (L. Coulibaly 52., Kasztanosz 66., Candreva 71.)
Kiállítva: Donati (Monza, 87.)
Udinese–Spezia 2–2 (Beto 22., Pereyra 55., ill. Nzola 6., 72.)

KÉSŐBB
Milan–Atalanta 2–0 (Musso 24. – öngól, Messias 86.)

Hétfő
18.30: Verona–Fiorentina (Tv: Sport1)
20.45: Lazio–Sampdoria (Tv: Sport1)

Kedd
18.30: Cremonese–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Juventus–Torino (Tv: Sport2)

KORÁBBAN
Bologna–Internazionale 1–0 (Orsolini 76.)

Szombat
Empoli–Napoli 0–2
(Ismajli 17. – öngól, Osimhen 28.)
Kiállítva: Rui (Napoli, 67.)
Lecce–Sassuolo 0–1 (Thorstvedt 65.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 24 21 2 1 58–15 +43 65
2. Internazionale 24 15 2 7 44–28 +16 47
3. Roma 23 13 5 5 30–19 +11 44
4. Milan 23 13 5 5 39–30 +9 44
5. Lazio 23 12 6 5 39–19 +20 42
6. Atalanta 23 12 5 6 42–26 +16 41
7. Bologna 24 10 5 9 31–33 –2 35
8. Juventus 23 14 5 4 36–17 +19 32
9. Torino 23 8 7 8 24–25 –1 31
10. Udinese 23 7 9 7 31–28 +3 30
11. Monza 23 8 5 10 28–31 –3 29
12. Empoli 24 6 10 8 22–31 –9 28
13. Lecce 24 6 9 9 24–27 –3 27
14. Sassuolo 24 7 6 11 27–35 –8 27
15. Fiorentina 23 6 7 10 24–30 –6 25
16. Salernitana 23 5 6 12 25–44 –19 21
17. Spezia 23 4 7 12 19–39 –20 19
18. Verona 23 4 5 14 20–34 –14 17
19. Sampdoria 23 2 5 16 11–38 –27 11
20. Cremonese 23 9 14 17–42 –25 9
Pontlevonások: Juventus 15 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik