Serie A: A derbire nehezebb felkészülni, mint a Chelsea ellen – Allegri

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 10:15
null
Allegri nehéz mérkőzésre számít a Torino ellen (Fotó: AFP)
A legutóbbi három tétmérkőzését megnyerő Juventus városi riválisa ellen folytatná jó sorozatát, de Ivan Juric szerint Torino az ő csapatáé.


Elképzelhetetlen volt az elmúlt évtizedekben, hogy úgy kerül sor a torinói derbire, hogy a Torino FC előrébb áll a Serie A tabelláján, mint a rekordbajnok Juventus. Igaz, egy-két héttel ezelőtt még látványosabb lett volna a kontraszt, hiszen az idényt pocsékul kezdő „zebrák” kieső helyen is álltak két fordulóval ezelőtt, de aztán legyőzték a Speziát és a Sampdoriát, így a két torinói csapat egyaránt nyolc-nyolc ponttal áll a tabella kilencedik és tizedik helyén, csak a „bikáknak” jobb a gólkülönbségük.

A Juventus önbizalmát növelhetné, hogy szerdán nagy skalpot gyűjtött a nemzetközi porondon, legyőzte 1–0-ra a címvédő Chelsea-t a Bajnokok Ligájában. Massimiliano Allegri azonban óva int mindenkit az elbizakodottságtól.

„A derbire nehezebb felkészülni, mint a Chelsea ellen – szögezte le az 54 esztendős szakember a helyi Tuttosportban.  – A Torino játékosainak ez az év mérkőzése, mindent megtesznek majd a sikerért. Nagy a tét, már csak azért is, mert nem kezdtük jól a bajnokságot, és nekünk máris minden meccs egy kis döntő. Ivan Juric nagyszerű munkát végez a Torino élén, nagyon sokat fut a csapata, nehéz ellene játszani.”

Amikor a várható kezdőcsapatról kérdezték, a Juventus mestere csak annyit árult el, hogy Wojciech Szczesny és Giorgio Chiellini biztosan játszik. Az újságírókat és a szurkolókat persze sokkal jobban izgatja, milyen támadósorral lép pályára a Juve, amelyben a Chelsea elleni BL-meccsen a sérült Paulo Dybala és Álvaro Morata hiánya miatt Federico Chiesának kellett középcsatárt játszania. Igaz, Federico Bernardeschi kezdett centerként, Chiesa pedig a bal szélen, de amikor cseréltek, akkor kezdett el jól játszani a csapat, a meccs egyetlen találatát is Chiesa szerezte.

„Chiesa nagyon jó volt a Chelsea ellen, de most más jellegű mérkőzésre kell készülnünk – mondta Allegri. – A Chelsea sokat birtokolta a labdát, ezúttal viszont várhatóan nekünk kell majd kezdeményeznünk, alakítani a játékot, ez pedig más felállást és más típusú játékosokat kíván.”

Ivan Juric, a Torino vezetőedzője érzelmi húrokat is megpendített a meccset felvezető sajtótájékoztatón.

„A városban járva csak gránátvörös mezeket láttam. Itt nem az a helyzet, mint Genovában, ahol a város nagyjából fele-fele arányban megoszlik a két csapat mentén, itt egyértelműen az az érzésem, hogy Torino a Toróé! – hozta lázba csapata szurkolóit a horvát szakember. – A Juventusnak mindene megvan, nagy csapat, a Bajnokok Ligájában szerepel, mi viszont jobban akarjuk a győzelmet.”

Juricot arról is megkérdezték, nem érzi-e úgy, hogy a Juventus tartozik neki azért, mert az előző idényben a Hellas Verona edzőjeként az utolsó fordulóban döntetlent játszott csapatával a Napoli ellen, és ennek köszönhetően jutott be a Juve a BL-be.

„Senki nem tartozik nekem köszönettel, főleg Massimiliano Allegri nem, hiszen akkor még Andrea Pirlo volt a Juventus edzője
– felelte a Torino edzője. – A sportkultúra nekem szent, akkor a Verona sikeréért dolgoztam, most a Torinóéért. Teszem a dolgom, ahogy egy férfihoz illik.”

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ
SZOMBAT
15.00:
Salernitana–Genoa (Tv: Sport1)
18.00: Torino–Juventus (Tv: Sport1)
20.45: Sassuolo–Internazionale (Tv: Sport1)
VASÁRNAP
12.30: Bologna–Lazio (Tv: Sport2)
15.00: Sampdoria–Udinese (Tv: Sport2)
15.00: Verona–Spezia
18.00: Roma–Empoli
18.00: Fiorentina–Napoli (Tv: Sport2)
20.45: Atalanta–Milan (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Cagliari–Venezia 1–1 (Keita Baldé 19., ill. Busio 90+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 6 16–2 +14 18
2. Milan 6 5 1 12–3 +9 16
3. Internazionale 6 4 2 20–7 +13 14
4. Roma 6 4 2 14–8 +6 12
5. Fiorentina 6 4 2 9–9 0 12
6. Lazio 6 3 2 1 15–9 +6 11
7. Atalanta 6 3 2 1 8–6 +2 11
8. Empoli 6 3 3 9–10 –1 9
9. Torino 6 2 2 2 9–6 +3 8
10. Juventus 6 2 2 2 10–10 0 8
11. Bologna 6 2 2 2 9–14 –5 8
12. Sassuolo 6 2 1 3 6–7 –1 7
13. Udinese 6 2 1 3 6–8 –2 7
14. Verona 6 1 2 3 11–14 –3 5
15. Sampdoria 6 1 2 3 7–10 –3 5
16. Genoa 6 1 2 3 10–15 –5 5
17. Venezia 7 1 2 4 5–12 –7 5
18. Spezia 6 1 1 4 8–15 –7 4
19. Cagliari 7 3 4 8–16 –8 3
20. Salernitana 6 1 5 4–15 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik