Roma: Rudi Garciát kirúgják, már megvan az utód is – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2016.01.12. 17:20
Egybehangzó olasz sajtóértesülések szerint a Serie A-ban szereplő AS Roma hamarosan meneszti vezetőedzőjét, Rudi Garciát.

A „farkasok” csak az ötödik helyen állnak az olasz labdarúgó-bajnokságban, hét ponttal lemaradva a „téli bajnok” Napolitól. A csapat játéka és eredményei hetek óta alulmúlják az elvárásokat, a hírek szerint a Milan elleni hazai 1–1 alkalmával telt be a pohár a vezetőségnél.

A pohár annyira betelt, hogy a Roma tulajdonosa, az amerikai James Pallotta állítólag Miamiban már tárgyalóasztalhoz ült Rudi Garcia utódjával, Luciano Spallettivel. Az 56 éves olasz szakembernek jelenleg nincs csapata, legutóbb a Zenitnél dolgozott, 2005 és 2009 között a Romát irányította.

A Sky Sport értesülései szerint a Roma kedd délutáni edzését már nem Rudi Garcia vezényelte, hanem a tartalékcsapat vezetőedzője, Alberto De Rossi. Garciával állítólag Walter Sabatini klubigazgató tartott személyes megbeszélést a délután folyamán.

Az 51 esztendős Rudi Garcia 2013 óta irányítja a Romát, ezt megelőzően a francia Lille-nél dolgozott.

Legfrissebb hírek

A Sassuolo elleni blama volt az utolsó csepp a pohárban, elbocsátotta edzőjét az Atalanta

Olasz labdarúgás
21 órája

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 22:51

Győzött a Roma, kikapott Bolognában a Napoli, továbbra is nyeretlen és utolsó a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2025.11.09. 20:14

Serie A: a Milan két góllal vezetett, mégsem tudott nyerni Parmában

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 23:32

Serie A: a kapusok játszották a főszerepet a torinói derbin

Olasz labdarúgás
2025.11.08. 19:57

Az újoncrangadón szerezte meg első győzelmét a Pisa

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 22:45

Paolo Vanoli lett a Fiorentina új vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.07. 16:07

Daniele De Rossi vette át a Genoa irányítását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.11.06. 14:09
Ezek is érdekelhetik