Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Pierre de Coubertin báró, az újkori olimpiai eszme megálmodója és létrehozója már az 1800-as évek vége felé meggyőződéssel vallotta, sőt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alapító okmányába is belevetette, hogy pentatlon néven egy fő versenyt kell rendezni, ám hiába, az 1896-os athéni olimpia programjából kimaradt, s csak 16 évvel később, az 1912-es stockholmi olimpián lett a hivatalos program része. A magyar öttusázókat az 1950-es évektől kezdve a világ legjobbjai között tartották és tartják a mai napig számon, pedig az elmúlt több mint száz évben annyit változott, hogy szinte már rá sem lehet ismerni a sportágra. De vajon az utóbbi évtizedekben miért volt szükség a folyamatos változtatásra? Melyek voltak az átalakulás legfontosabb pillanatai? Mióta küzd az öttusa az olimpiai létért, ami egyben a túlélést is jelenti? Miért éppen a lovaglás lett a modernizáció gátja? A lovaglás kivezetésének folyamatában mi volt az utolsó csepp a pohárban? Párizs után miért az akadálypálya lett az ötödik tusa? A lovaglásban mindig is jónak számító magyar öttusázók az új formátumban is megőrizhetik helyüket a világ legjobbjai között? A sportág mai formáját a coubertini eszmék alapján egyáltalán még nevezhetjük öttusának, vagy már egy teljesen új sportágról van szó?

A magazinban számos tudósítás-részlet mellett több olimpiai bajnok, így Fábián László, Martinek János, Vörös Zsuzsanna és Gulyás Michelle is elmondja véleményét, megszólal Balogh Gábor a magyar szövetség elnöke, Gyenesei Leila a nemzetközi szövetség elnökségi tagja, Czink György nemzetközileg is elismert lovasedző, Klaus Schormann a nemzetközi szövetség korábbi és Robert Stull a jelenlegi elnöke, valamint a tokiói olimpián nagy nemzetközi visszhangot kiváltó eset két főszereplője, a német öttusázó Annika Schleu és edzője Kim Raisner.