Roma: Mourinho arra kérné játékosait, ezentúl viselkedjenek bohóc módjára

2022.09.18. 21:36
null
Mourinhot kiállították a Roma–Atalanta meccsen (Fotó: AFP)
Mint arról már beszámoltunk, a José Mourinho által irányított Roma az Atalantát fogadta az olasz élvonal (Serie A) 7. fordulójában és 1–0-s vereséget szenvedett. A portugál szakembert a találkozó során kiállították, így erről beszélt a lefújást követő sajtótájékoztatón.

 

„Akik a pályán voltak, elég jól játszottak ahhoz, hogy megnyerjük a meccset, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni, ezért szenvedtünk vereséget. Nem kellemes pont nélkül elhagyni a pályát, ám jó teljesítményt nyújtottunk” – véli José Mourinho.

A római Paulo Dybala a találkozó előtt, a bemelegítésnél szenvedett izomsérülést.

Ha arra gondolunk, hogy a végén milyen mértékben domináltunk és hány lehetőségünk akadt, elgondolkodhatunk azon, mennyire lett volna ez más, ha Paulo is a pályán van.”

Piros lapjára és az azt megelőző szituációra is reagált a szakember:

Egyértelmű tizenegyes volt. Megkérdeztem utána a játékvezetőt, és kértem, hogy magyarázza el, azt mondta, hogy nem adott büntetőt, mert Zaniolo nem esett el. Úgyhogy meg kell változtatnom az eddigi tanácsaimat, és azt kell mondanom a játékosaimnak, hogy ne próbáljanak meg állva maradni, ne játsszák meg a labdát, legyenek bohócok, ahogy sokan mások is teszik ebben a ligában, úgy ugranak, mintha egy úszómedencében lennének, ezt kell mondanom nekik, mert láthatóan így kaphatsz büntetőket.”

Így történt
Az 56. percben Nicolo Zaniolo esett el a büntetőterületen belül, ám a játékvezető sípja néma maradt. José Mourinho kisebb dührohamot kapott, aztán emiatt egy piros lapot is. Két perccel később ismét elesett Zaniolo, de most sem látott szabálytalanságot a bíró. A római játékosok nem akartak hinni a szemüknek, pedig a lassítást elnézve jól döntött Daniele Chiffi. (MOURINHO KIÁLLÍTÁSA ITT!)

OLASZ SERIE A
7. FORDULÓ

Roma–Atalanta 0–1 (Scalvini 35.)

Legfrissebb hírek

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 20:08

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

Allegri a Milan-kudarcról: Csalódott és dühös vagyok

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 10:19

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.05.22. 22:56

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.05.22. 12:06
Ezek is érdekelhetik