Roma: Félek, mi jön majd ezután – Totti megható búcsúja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 13:52
null
Francesco Totti könnyfakasztó beszéddel búcsúzott a Romától és az aktív labdarúgástól (Fotó: AFP)
Francesco Totti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Roma – és talán nem túlzás kijelenteni, hogy a modern kori futball – ikonja a vasárnapi, Genoa elleni összecsapással (3–2) búcsúzott el a Stadio Olimpicótól és az aktív játéktól. A 40 esztendős labdarúgó a találkozó után megható beszéddel mondott köszönetet mindenkinek, aki hozzásegítette csodálatos karrierjéhez, sikereihez.

„Hát itt vagyunk, elérkezett az idő. A pillanat, amivel kapcsolatban reméltem, sosem jön el” – kezdte könnyfakasztó beszédét Francesco Totti.

„Amit az elmúlt napokban mondtatok rólam, egyszerűen fantasztikus. Végig mögöttem álltatok, a nehéz, nyomasztó időszakokban is támogattatok, amiért szeretnék köszönetet mondani. Nem lehet csak úgy elfelejteni ennyi mindent, köszönöm mindenkinek, nem egyszerű most ez nekem. A feleségemmel sokat beszéltem a múltról és arról, mennyi minden történt az itt töltött időszak alatt.”

„Szeretném megköszönni édesanyámnak, édesapámnak, a testvéreimnek és a barátaimnak. Köszönöm a feleségemnek és a három gyerekemnek. Ezzel szerettem volna kezdeni, mert nem voltam benne biztos, hogy a végére tudok érni.”

Totti-rekordok

Mindegyiket nem tudjuk felsorolni, de a legfontosabbakat összeszedtük.

* A legidősebb gólszerző a Bajnokok Ligájában (38 év 59 nap)

* A legtöbb első osztályú gól ugyanabban a csapatban (250)

* A legtöbb duplázás a Serie A-ban (46)

* A legidősebb duplázó a Serie A-ban

* A legtöbb első osztályú szezon (25, Paolo Maldinival)

* A legtöbb értékesített tizenegyes az első osztályban (71)

* A legtöbb, egymás utáni szezonban szerzett gól (23 évad)

* A legtöbb tétmeccs a Roma színeiben (786)

* A legtöbb gól a Roma színeiben (307)

* A legtöbbször szerepelt a Derby della Capitalén (44)

„Lehetetlen az elmúlt huszonnyolc évet néhány mondatban leírni. Szerettem volna dallal vagy egy verssel kedveskedni, de nem vagyok jó ezekben. Így inkább megpróbáltam a lábamon keresztül kifejezni, ez egyszerűbbnek tűnt. Tudjátok, mi volt a kedvenc játékom, amikor fiatal voltam? Hát a futball! És ez mind a mai napig így van. De eljön egy pillanat, amikor az embernek fel kell nőnie. Ezt mondták nekem, én pedig meghoztam egy döntést.”

„A fenébe is, az idő! Ugyanaz fut át rajtam, mint 2001. június 17-én (a Roma Tottival a soraiban ekkor nyert bajnoki címet – a szerk.), nem győztük kivárni, hogy menjen az idő. Alig vártam, hogy meghalljam végre a játékvezető hármas sípszavát, a gondolattól még mindig libabőrös leszek. Most eljött az idő, a vállamra tette a kezét, és azt mondta, fel kell nőnöm. Azt mondta, holnaptól felnőtt leszek, férfi leszek. Hogy vegyem le a mezt és a stoplist, mert innentől férfi leszek, aki nem érezheti a gyep illatát, a nap melegét az arcán, és az adrenalint, az ünneplések közbeni elégedettséget.”

„Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt kérdeztem magamtól: »Miért ébrednék fel ebből az álomból?« Tudod, amikor gyerek vagy, épp csodálatos álmod van, ám édesanyád felébreszt, mert iskolába kell menned. Megpróbálsz visszaaludni, ám már sosem sikerül ugyanabba az álomba visszacsöppenned. A varázslat megszakad. Ezúttal ez nem álom volt, hanem valóság. Ez a levél azoknak a gyerekeknek szól, akik biztattak, azoknak, akik talán velem együtt nőttek fel, és váltak apává.”

„Szeretek úgy gondolni a pályafutásomra, mint egy tündérmesére... a jelenlegi pillanat pedig a legrosszabb a történetben. Ennek itt most tényleg vége van. Még egyszer, utoljára leveszem a mezt, szépen leteszem, összehajtogatom – még akkor is, ha nem állok készen rá, hogy bevalljam, vége, és talán soha nem is leszek erre képes.”

„Elnézést kérek, hogy mostanában nem adtam interjút, nem tisztáztam az érzéseimet, de nem egyszerű »lekapcsolni a villanyt«. Most félek. Ez most más, mint amikor a tizenegyesnél odaállok a labda mögé, és gólt kell szereznem. Ezúttal nem látom, mi következik, nem látok át a hálón, nem tudom, mi vár rám. Engedjétek meg nekem, hogy kicsit féljek. Most nekem van szükségem rátok és a melegségre, amit adtok nekem. Amit mindig is megadtatok nekem. A szeretetekkel, támogatásotokkal biztosan lapozni tudok a következő fejezetre, hogy belevessem magam egy új kalandba.”

„Most van a pillanat, hogy megköszönjem a csapattársaimnak, az edzőknek, az igazgatóknak, elnököknek, mindenkinek, akivel az évek során együtt dolgoztam. A szurkolóknak, a Curva Sudnek, a mi, AS Roma-szurkolók szimbólumának. Rómainak és AS Roma-rajongónak születni kiváltság. Megtiszteltetés volt, hogy csapatkapitánya lehettem ennek az együttesnek. Mindig is az életem részei lesztek. Lehet, hogy a lábaimmal többé nem tudlak titeket szórakoztatni, ám a szívem mindig is veletek lesz. Most lesétálok a lépcsőn, be abba az öltözőbe, amely gyerekként fogadott engem, aztán pedig elhagyom, mint egy férfi. Örülök, és büszke vagyok arra, hogy huszonnyolc évig adhattam a szeretetem a Romának, szeretlek titeket!”

A klublegenda 1993. március 28-án mutatkozott be a Serie A-ban, Vujadin Boskov a Brescia elleni idegenbeli mérkőzésen küldte pályára az akkor 16 éves középpályást.

Totti a Romához pályafutása során végig hű maradt, noha többek között a Milan és a Real Madrid is hívta. Miután a klub nem kínált neki újabb szerződést, a 40 éves, világbajnok klasszis bejelentette, hogy a 2016–2017-es szezon végén visszavonul.

CAPITANÓNAK TISZTELEGJ! FRANCESCO TOTTI VISSZAVONULT! – PORTRÉ

Francesco Totti beszéde

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik