Négy gól, négy gólszerző: a Napoli kitömte a Livornót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.06. 17:01
null
Goran Pandev góljával már a 3. percben előnybe került a Napoli (Fotó: Action Images)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 7. fordulójában a Napoli hazai pályán 4–0-s győzelmet aratott a Livorno ellen. A nápolyi együttes góljait négy különböző játékos szerezte, Goran Pandev egy találatig jutott, egyet pedig előkészített, míg Dries Mertens nevéhez két gólpassz fűződött. A Tőzsér Dánielt nem nevező Genoa pontot rabolt a Cataniától, az Udinese győzelméhez Antonio Di Natale is góllal járult hozzá.

NAPOLI–LIVORNO

A nápolyiak már a meccs elején érzékeltették a vendégekkel, hogy „ki az úr a háznál”. Mertens lódult meg a labdával középen, majd a legjobb ütemben Goran Pandev elé tálalt, aki ballal kilőtte a bal alsó sarkot. A macedón támadó harmadszor volt eredményes a bajnokságban. 1–0

Pandev kisvártatva növelhette volna góljai számát, de egy higgadt cselt követően jobb lábbal, tíz méterről csúnyán fölé lőtt.

A 26. percben aztán a Livorno kapusa, Francesco Bardi is kellett ahhoz, hogy a hazaiak kétgólosra növeljék előnyüket. Persze Gökhan Inler érdemeit sem szabad elvitatni, aki 25 méterről óriási erővel vette célba a bal alsó sarkot, a vendégek kapusa azonban nem tudot mit kezdeni a szitáló labdával, és csak beljebb segíteni tudta azt. A svájci középpályás a Napoli hatodik gólját szerezte a bajnokságban a tizenhatoson kívülről, ez a legtöbb az öt európai topligában. 2–0

A második játékrészben sem kellett sokáig várni az első nápolyi gólra. Pandev és José Callejón pazar összjátéka után utóbbi lőtt a bal alsó sarokba 12 méterről, Bardi mozdulni sem tudott. 3–0

A kegyelemdöfést Marek Hamsík adta meg, aki a 83. percben oktatófilmbe illő kontratámadás végén bombázta a léc alá a kapusról kipattanó labdát öt méterről. Ez volt a bajnokság 200. gólja. 4–0


A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Érdekes játékvezetői ítélet követően rabolt pontot a Torino a Sampdoria otthonából. A genovai egylet a 41. percben Sansone találatával szerzett vezetést, majd Pozzi szabadrúgásból tekert a vendégek kapujába, ám a játékvezető érvénytelenítette a gólt, mert már letelt a hosszabbítás. A második félidőben aztán Immobile fejjel egyenlített, tíz perccel később Cerci értékesített egy tizenegyest, ezzel már a Torino vezetett. A 93. percben végül a bíró visszaadta a Sampnak, amit az első játékrészben elvett tőle, Eder talált be büntetőből, így a vége 2–2.

Az Udinese Danilo és Di Natale találatának köszönhetően kétgólos győzelmet aratott a Cagliari ellen, míg a Catania döntetlent játszott a Tőzsér Dánielt nem nevező Genoával.

A Bologna–Verona összecsapás húszperces késéssel kezdődött, mert a vendégek busza – a szurkolók közreműködésével – nem érkezett meg időben a stadionba. A sárga-kékek azonban nem zavartatták magukat, így is magabiztosan nyertek a Stadio Dall'Arában. A meccs hősének Juan Iturbe bizonyult, aki szép szóló után volt eredményes, majd adott egy gólpasszt Luca Toninak.

OLASZORSZÁG, SERIE A
7. FORDULÓ
Bologna–Verona 1–4 (Diamanti 52. – 11-esből, ill. Cacciatore 22., Iturbe 29., Toni 56., Jorginho 93.)
Catania–Genoa 1–1
(Barrientos 59., ill. Legrottaglie 87. – öngól)
Napoli–Livorno 4–0
(Pandev 3., Inler 26., Callejón 54., Hamsík 83.)
Sampdoria–Torino 2–2
(Sansone 41., Eder 93. – 11-esből, ill. Immobile 66., Cerci 76. – 11-esből)
Udinese–Cagliari 2–0
(Danilo 34., Di Natale 54.)
Lazio–Fiorentina 0–0
Juventus–AC Milan 3–2 (Pirlo 15., Giovinco 69., Chiellini 75. ill. Muntari 1., 90.)

AZ ÁLLÁS
1. Roma 7 7 20–1 +19 21
2. Napoli 7 6 1 18–4 +14 19
3. Juventus 7 6 1 14–6 +8 19
4. Internazionale 7 4 2 1 16–6 +10 14
5. Verona 7 4 1 2 13–10 +3 13
6. Fiorentina 7 3 3 1 12–8 +4 12
7. Lazio 7 3 2 2 11–10 +1 11
8. Udinese 7 3 1 3 9–8 +1 10
9. Torino 7 2 3 2 10–10 0 9
10. Parma 7 2 3 2 11–12 –1 9
11. Atalanta 7 3 4 9–10 –1 9
12. Milan 7 2 2 3 13–13 0 8
13. Livorno 7 2 2 3 8–10 –2 8
14. Cagliari 7 1 4 2 8–11 –3 7
15. Genoa 7 1 2 4 6–10 –4 5
16. Catania 7 1 2 4 5–11 –6 5
17. Chievo 7 1 1 5 5–13 –8 4
18. Sampdoria 7 3 4 6–13 –7 3
19. Bologna 7 3 4 8–20 –12 3
20. Sassuolo 7 2 5 5–21 –16 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik