Mit ígér Schäfernek és Nagy Ádámnak a Mercato?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.01.30. 12:17
null
Nagy Ádám (jobbra): a Serie A nagy lehetőség, de nagy kihívás is (Fotó: AFP)
Az egyik magyar középpályásnak új csapatot, a másiknak új edzőt és riválist hozott a téli átigazolási időszak, de mire számíthat a továbbiakban Schäfer András és Nagy Ádám a Serie A-ban?

Ugyan a nagy sikerek mostanában messze elkerülik, de a Serie A mindenkori átigazolási időszakainak nagy sztárja a GENOA, amely évről évre előáll néhány meglepő átigazolással, nagy üzlettel. Ebben az idényben a Krzysztof Piatek, Diego Laxalt, Mattia Perin, Armando Izzo négyesért 69 millió eurót zsebelt be, e négy játékost a genovai gárda összesen 11 millióért vette meg!

MAGYAROK GENOVÁBAN
Az MTK Budapesttől szerződtetett Schäfer András előtt legutóbb Tőzsér Dániel játszott magyarként a Genoa első csapatában, 2012 és 2014 között 22 mérkőzésen lépett pályára. Korábban Rudolf Gergely (2010–2012: 12 meccs, 1 gól), valamint Détári Lajos (1993–1994: 8 találkozó, 1 gól) is volt a klub játékosa. A 19 esztendős Szabó Levente jelenleg a Primavera-csapat keretéhez tartozik.
Schäfer András: Dolgozni kell, akkor lehet előrelépni

Egy bajnoksággal korábban a Pietro Pellegri, Giovanni Simeone, Ricardo Centurión hármasért 41.7 millió, előtte a Leonardo Pavoletti, Cristian Ansaldi, Diego Perotti, Tomás Rincón sorért 46.5 millió folyt be a kasszába, annak előtte Andrea Bertolaccit a Milannak 8.5, Rolando Mandragorát a Juventusnak és Iago Falquét az AS Romának egyaránt 8, a Luca Antonelli, Juraj Kucka duót a Milannak 7 millióért adták el.

Nehogy azt higgyük tehát, hogy alapos feltérképezés, megfontolás és továbbgondolás nélkül vette meg a Genoa a télen kerek egymillió euróért az MTK-tól Schäfer Andrást!

A középpálya közepén és a bal szélén bevethető, 19 éves magyar fiú mellett érkezett a télen a klasszikus szűrő Stefano Sturaro, kölcsönbe, a Juventustól, de vételi opcióval (1.5 millió euró most, ha minden jól megy, 8.5 millió a nyáron), illetve a brazil kapus, Jandrei a Chapecoensétől, 2.4 millió euróért (őt a brazil gárda tavaly 1.04 millióért vette). Került még egy középcsatár kölcsönbe a Betistől (Antonio Sanabria), egy középső középpályás Bordeaux-ból (Lukas Lerager) és egy balhátvéd az Udinesétől (Giuseppe Pezzella) – és még az ősszel visszatért a „szépfiú” Miguel Veloso.

Schäfer egyik posztjára érkezett tehát a sokkal tapasztaltabb, négyszeres olasz válogatott Sturaro, Veloso október 31. óta 11 mérkőzésen szerepelt, és a keretben ezen a poszton bevethető a 18-szoros brazil válogatott Sandro, a Málagától kölcsönkapott, eleddig hét bajnokin szereplő argentin Esteban Rolón, az alapember Daniel Bessa, a Sassuolótól egymillió euróért kölcsönkapott, a nyáron nyolcmillióért kötelező módon megvásárolandó Luca Mazzitelli, a dán válogatott Lerager, a 27-szeres svéd válogatott Oscar Hiljemark, valamint a Fiorentinát és a Juventust is kiszolgáló, most is sokat vállaló Romulo…

Szóval a magyar fiú inkább a bal szélen törhet be a pályára: Iuri Medeiros, Christian Kouamé és Nicola Dalmonte klasszikus szélső, nem bal oldali középpályás, amely poszton legutóbb Bessa szerepelt. Előtte tíz bajnoki mérkőzésből kilencszer is 3–5–2-ben állt fel a Genoa (ez is a szombathelyi születésű fiú mellett szól), Bessa és a balhátvéd Cristian Ansaldi egyszer-egyszer, a jobblábas szerb Darko Lazovics nyolcszor szerepelt a kezdőben. Kettőt cserélt ezen a poszton Cesare Prandelli, és mindannyiszor az inkább jobb oldali mindenesként számon tartott Pedro Pereira állt be. Lazovics 28 éves, a La Gazzetta dello Sport osztályzatai alapján az átlaga a nem éppen világverő 5.84 (Bessáé 6.06, Pereiráé 5.54), a mindenkivel sokkal bőkezűbb WhoScored 6.74-et adott neki (Bessának 6.62-t, Pereirának 6.28-at).

Ami nem jó hír Schäfernek, hogy a 21 éves 11-szeres olasz U21-es válogatott Pezzella is képes a középpálya bal szélén futballozni – ami jó, hogy a Serie A-ban 12 főt lehet a kispadra nevezni, tehát hamarabb szerepet kaphat egy zöldfülű játékos a mérkőzés állásától függően.

Prandelli egyébként december elején váltotta a kispadon az október elején kinevezett, Davide Ballardini helyére beugró Ivan Juricot, azaz viszonylag új mester, és ha valakitől, tőle mindent meg lehet tanulni a Serie A-ról, és mivel a Genoa a kieséstől és az európai kupaszereplést jelentő helyekről is biztos távolságban lebeg, nyugodtan kísérletezhet.

Már csak azért kell szorítani, hogy a Genoa ne igazolja le a horvát Marko Pjacát a Juventustól, Ivan Radovanovicsot a Chievótól, a kis Hagit a Viitorultól vagy Alen Halilovicot a Milantól…

Schäfer esélyei. DM: középső védekező, RM: jobb oldali, LM: bal oldali, OM: támadó, ZM: középső középpályás. (Forrás: Transfermarkt)
Schäfer esélyei. DM: középső védekező, RM: jobb oldali, LM: bal oldali, OM: támadó, ZM: középső középpályás. (Forrás: Transfermarkt)


A nyugalmat mostanában hírből sem ismeri a BOLOGNA, amelyik kieső helyen telel, ezért útilaput kötöttek (nemigen él már az a szép szokás, hogy az elnök meggyújt egy gyertyát az irodájába hívott mesternek, aki ebből tudja: mehet) Filippo Inzaghi talpára – hogy meglepően gyorsan bejelentsék a Serie A és a középsúlyos testi sértéssel felérő labdaszerzés nagy tudorának, Szinisa Mihajlovicsnak az érkezését.

Aki egyik első nyilatkozata szerint a 3–5–2-es, a 4–3–3-as (ez egyébként a kedvence) és a 4–2–3–1-es felállást variálja majd, azaz mindegyik kedvezni fog a védekező középső középpályás Nagy Ádámnak.

A télen eddig egy ember érkezett a középpálya közepére, a Villarrealtól kölcsönkért nyolcszoros válogatott Roberto Soriano, a kimondottan védekező szakember, Inter-nevelés Lorenzo Crisetig kölcsönből kölcsönbe került. Ez jó hír Nagynak, mint ahogyan az is talán, hogy mostanában keveset szerepelt: az előző két bajnokin a keretbe sem került, előtte a Napoli ellen 19 percet kapott. Tiszta lap…

Nemigen hagyja változatlanul Inzaghi kezdőjét Mihajlovics, Nagy továbbra is Godfred Donsah, a svéd válogatott kerettag Mattias Svanberg, Erick Pulgar és a lassan 33 éves Blerim Dzemaili közvetlen riválisa – és a magyar fiú bizony szoríthat, hogy a transzferhajrában Donsah elfogadja a Sassuolo vagy az Inter invitálását, Pulgar megegyezzen az érte érdeklődő Fiorentina, AS Roma kettős egyikével, Dzemaili pedig a kezébe csapjon a játékjogáért belejelentkező Chievo Verona, Udinese, Atalanta hármas egyik képviselőjének…

Érdekes kérdés az is, hogy a már hetek óta csábított Riccardo Montolivo (Milan), Oliver Kragl (Foggia) kettős kell-e végül Mihajlovicsnak?

Nagy és poszttársai. DM: középső védekező, RM: jobb oldali, LM: bal oldali, OM: támadó, ZM: középső középpályás
Nagy és poszttársai. DM: középső védekező, RM: jobb oldali, LM: bal oldali, OM: támadó, ZM: középső középpályás

 

MINDEN TÉLI TRANSZFERCIKK ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik